Hajrá, Rio band!
Néhány gondolat a pécsi HungaRio találkozó zenei szolgálata kapcsán
E sorok jórészt még az elmúlt nyár végén, a 2013. július 24-29. között Pécsen megrendezett HungaRio katolikus ifjúsági találkozó után egy hónappal születtek, ám csaknem félévvel később, végső megfogalmazásukban is aktuálisak.
Noha néhány éve már tapasztalható, hogy örvendetesen növekszik a liturgikus tudatosság a gitáros énekkarok körében is, a nagy katolikus találkozókon hallható liturgikus szolgálat még mindig felemás képet mutat. A gitáros zene él, fejlődik, s ha az emblematikus ifjúsági találkozókon (pl. Nagymaroson vagy Egerszalókon) járunk, láthatjuk, főpapjaink jelenlétükkel legitimálják a műfajt, ám a szentmise zenei szolgálatát hallva sok esetben még ekkor is kérdések fogalmazódnak meg a liturgiára figyelő résztvevőben. Éppen ezért jelentett pozitív meglepetést és nagy élményt a 2013. július 24-29. között Pécsen megrendezett HungaRio katolikus ifjúsági találkozó muzsikusait hallgatni. Bátran állíthatom, hogy az Emmánuel Közösség tagjaiból és helyi zenészekből alakult Rio band szolgálata példaként állítható minden hazai keresztény könnyűzenei csapat elé. Hogy miért? Legfőképpen azért, mert fantasztikusan muzsikáltak, néhány „apróságra” odafigyeltek, igényesek voltak, és a lényeget sem hagyták el.
*
Kezdjük ez utóbbival, a legfontosabbal: a Rio band lélekből zenélt az egész találkozón. Tudom, alapkövetelmény ez, és sokan vallják, Istennek őszintén zenélni nem is lehet másként, ám hiába a technikai felkészültség, ez a kegyelmi érintettség illanhat el a legkönnyebben. A Rio band minden szolgálatáról sugárzott, hogy nem koncertező képességét vagy virtuozitását akarta fitogtatni, hanem alázatosan vezetni a hívek énekét. Akkor, amikor egyesek néhány akkordnyi tudással már hangversenypódiumnak tekintik a templom kórusát/kövezetét, üdítő megtapasztalni egy liturgiát értő, benne helyét megtaláló és feladatát szépen betöltő zenekar szolgálatát.
De ne feledkezzünk el azokról a bizonyos „apróságokról” sem, melyekre néhány hazai énekkar valamiféle „szent nagyvonalúság” jegyében általában legyinteni szokott. A liturgikus szolgálat szabályosságának követelményéről például. Nos, a Rio band bebizonyította, miképp lehet tökéletesen megfelelni az elsőre bonyolultnak tűnő, ám egy kis odafigyeléssel könnyen betartható előírásoknak. A szentmise állandó tételeihez – Uram irgalmazz, Dicsőség, Szent vagy, Isten Báránya – teljes szöveghűséggel megzenésített énekeket választottak. Érdekesség, hogy ezek az énekek latin nyelvűek voltak, a résztvevő fiatalok körében azonban semmiféle megütközést nem keltett ez, sőt, teljes természetességgel énekelték a latin liturgikus szövegeket.
Jó volt hallani azt is, hogy a szentmise elején tett közgyónás 3. formuláját helyesen használták: a lelkiismeretvizsgálatra felszólító mondatok után rövid csend következett, majd szólóénekként, papi előimádkozásban hangzott fel a „Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya…” kezdetű hármas fohász, melyekre a megzenésített Kyrie/Christe-könyörgésekkel felelnek a hívek. A cselekmény végül a pap imájával zárul („Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten…”).
(20.48-tól 23.06-ig)
Noha több helyen próbálkoznak e változat használatával a szentmisén, s erre alkalmas, széles körben elterjedt ének is akad (pl. Varga Attila: Uram, irgalmazz, K 129/B), a cselekmény helyes menete az imént vázolt sorrend.
Zenei szempontból általában a Dicsőség okozza a legtöbb problémát a gitáros zeneszerzők számára, a Rio band ezúttal – az Emmánuel Közösségtől vett énekében – köztes, ám teljesen szabályos megoldást alkalmazott: a versszak-refrén szerkezetű Gloria közösen énekelhető részét a latin szöveg első sora adta, melyhez szólóének-szerűen, magyarul csatlakozott a Dicsőség teljes, csorbítatlan szövege.
S ha már a zenei nehézségeknél tartunk: a szentmise zenei részének könnyűzenére talán legnehezebben adaptálható tétele az olvasmány utáni zsoltár és az evangélium előtti alleluja. Mivel a találkozón mindennap volt szentmise, napról napra más-más előírt szövegeket kellett megszólaltatni. A Rio band vette a fáradtságot, és megmutatta, hogy igenis lehet teljesen szabályos módon, mégis mai stílusban zsoltározni. Az Emmánuel Közösség saját zsoltárdallamait és válasz-megzenésítéseit használva kialakították azt a zsoltározási formát, mely a hagyományos, orgonával kísért szentmiséről ismerős: a könnyen megjegyezhető zsoltárválaszt mindannyian énekelhettük, miközben szólóénekes előadásában hallhattuk az egyes zsoltárverseket.
A találkozón végig így tettek az allelujával is: a minden napra előírt, egyedi verset vidám alleluja-refrének közé illesztették, emellett a résztvevő egy különös, „új szokásra” is felfigyelhetett: az evangélium előtti alleluja éneklése alatt az evangéliumos könyvet két kézzel feltartva, kiskörmenet keretében, gyertyák kíséretében vitték az ambóhoz, ahol az ének végeztével megtömjénezték azt. Az evangélium elhangzása után pedig újra megszólalt az alleluja (ezúttal vers nélkül), mialatt az imént vázolthoz hasonló módon került az evangéliumos könyv a helyére. A cselekmény az Isten Igéje iránti különleges tiszteletet szeretné jobban kifejezni, s mivel a HungaRio egy olyan több napos találkozó volt, ahol szentmisén kívül a katekézisek és az egyéni elmélkedések során is kiemelten figyeltünk a Szentírás szavára, ez a kiemelt tisztelet mindenképpen indokolt.
(21.22-től 24.29-ig)
Ami a szentmise további változó részeit – a bevonulási, a felajánlási, az áldozási és a kivonulási éneket – illeti, a HungaRio zenészeitől szintén kiváló megoldásokat hallhattunk. Az elhangzott dalok teológiailag korrekt szövege biblikus ihletésű volt, a szentmise adott cselekményébe illeszkedett (pl. felajánláskor valóban felajánló dalt énekeltek, áldozáskor pedig nem Máriához vagy a szentekhez, hanem Jézushoz imádkoztunk), a zene pedig beates ihletésű, ám túlzó érzelemnyilvánításoktól mentes, kiegyensúlyozott volt. Kifejezetten lelkesítő élmény volt énekelni a könnyen megtanulható, fülbemászó dallamokat! Mindez a francia eredetű Emmánuel Közösség saját énekkészletének magas színvonalát jelzi, amelyet jól egészített ki néhány hazai és külföldi szerző által írt dal. A Rio band pedig egységes zenei arculattá tudta összegyúrni e dalok hangvételét, s egyúttal kedvet is csinált megtanulásukhoz. Az alapvetően akusztikus, kamarazenei megszólalás lehetőségeit ügyesen kihasználva alázattal hangszereltek, az épp jó helyen és arányban előkerülő hangszerszóló pedig díszítette, s nem uralta a zenei összképet.
A kiváló muzsikálás azonban mit sem ér, ha a hívek nem tudnak bekapcsolódni az éneklésbe, s ezáltal a liturgiába. A HungaRio szentmiséinek arányos, tiszta hangosítása, a színpad hátterében elhelyezett óriáskivetítőn felül megjelenő dalszövegek, valamint a jól látható, ám nem tolakodó karvezetés mind-mind a közös éneklést segítette. Ám egy fontos momentum még hozzájárult mindehhez. A kínosan „csendes miséknek” sok esetben nem a hívek értetlensége, közönye vagy valamilyen stílus- vagy ízlésbeli különbség az oka, hanem egyszerűen az, hogy a szentmisén szolgáló gitáros énekkar túlságosan is változatos dalválasztásaival esélyt sem ad a híveknek arra, hogy fokozatosan megtanulják az énekeket. A Rio band nagyon figyelt erre is: kiváló pedagógiával úgy építette fel az ötnapos találkozó zenei szolgálatát, hogy a szűk, gondosan válogatott énekkészletből sokat ismételve mindenki számára lehetővé tette az észrevétlen tanulást. Ennek eredményeként a találkozó végére már fújtuk a szentmisék dalait, melyeket így könnyen hazavihetett bárki, hogy otthoni közösségében, énekkarában megtanítsa őket.
*
Oly sokszor tapasztaljuk, hogy egy meggondolatlan, rossz hangvételben elmondott bírálat mennyi kárt tehet, s hogy türelmetlenségünkben a jobbító szándékú, józan kritikát sem fogadjuk el. A pécsi Rio band és vezetője, Varjas Adrienn, a HungaRio liturgiájának zenéjét összeállító Balaton Alíz és Fábry Kornél atya, valamint a találkozó liturgiájáért felelős Hatházi Róbert kitűnő példát mutatott minden hazai, szentmisén szolgáló kórusnak, melyből bízvást érdemes tanulni. Hála érte az Úrnak!
Paksa Balázs
Fotó: www.hungario2013.hu, szerző