Fehérváry Jákó: Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal
Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Hittudományi Szerzetesi Főiskola tavaly kinevezett rektora 2010 óta állandó szerzője az Új Ember liturgiarovatának. Az ott megjelent írások tematikus – Tér, Tárgyak, Színek, Test, Gyülekezet, Párbeszéd, Rítusok, Monostor, Közel, Zsinat, Történet, Idő, Zsolozsma, Esztendő – csoportosításban láttak napvilágot a Magyar Kurír és a Bencés Kiadó közös gondozásában.
Tomka Ferenc: A miseliturgia logikája és lelke
Tomka Ferenc nyugalmazott plébános, teológus, egyetemi tanár legújabb könyvében újdonságnak számító kérdésekre próbál választ találni: Mit tehetünk, hogy kevésbé legyünk szétszórtak a szentmisén? Az Eucharisztia titka – hogyan válhat áttekinthetőbbé az Oltáriszentség liturgiája? Hogyan kerülhetünk közelebb a Jézussal való személyes találkozáshoz?
Farkas László: Misekalauz
Az Új Ember Kiadványok sorozat legújabb kötete, a Farkas László atya által sok éves tapasztalatok alapján írt Misekalauz a római katolikus szentmise titkaiba vezeti be az olvasót, mindezt közérthetően, rajzokkal és ábrákkal illusztrálva. Az alábbiakban – kedvcsinálóként – László atya főpásztora, Marton Zsolt váci megyéspüspök bevezetőjét adjuk közre.
Povedák Kinga: Gitáros apostolok
Gitáros istentisztelet, sportcsarnokot megtöltő dicsőítőkoncert, aluljárós szintetizátoros dicsőítés. Eddig többnyire mindannyian ismerjük a terepet. Van, aki rajong a keresztény könnyűzenei dicsőítésért, azt látja az egyetlen és üdvözítő templomi zeneszolgálatnak, más a hagyományos orgonazenével vagy harmóniummal kísért éneklés híve, és olyan gyülekezet is akad, ahol történelmi jelentőségű kiegyezés jött létre: a fekete énekeskönyvet is használják, és a gitáros dicsőítő énekek is helyet kapnak a liturgiában.
Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások
Arvo Pärt korunk talán legelismertebb zeneszerzője: darabjaiért milliók rajonganak, születésnapján felköszöntik a világ koncerttermeiben, életművét egy róla elnevezett intézet gondozza, filmzenei kötődései révén pedig még a kortárs popkultúrába is bekerült. Komoly hiányosságot pótol hát a komolyzenei szakma, amikor végre magyar nyelven jelentet meg válogatást az észt zeneszerző írásaiból, beszélgetéseiből. De kicsoda ez a szikár, hosszú szakállú, szelíd mosolyú ember?
Pákozdi István: A négy misekánon magyarázata
Egyszer egy barátommal beszélgetve feltettem neki a kérdést: mit tart a szentmise legfontosabb részének? A prédikációt, hangzott az azonnali válasz. A kezdeti meghökkenés után magam is elgondolkodtam a feleleten, mely bizony sokak gyakorlati tapasztalatát rögzíti: tulajdonképpen a prédikáció az egyetlen olyan rész a misében, ahol úgy érezzük, közvetlenül megszólítanak minket. Ennyire távoli, idegen és érthetetlen lenne a katolikus liturgia annyi szép, mélyértelmű cselekménye?... A jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve érdemes volna fordítani e helyzeten – ebben segít nekünk Pákozdi István nemrég megjelent füzete, mely a szentmise négy misekánonjának magyarázatát adja.
Sillye Jenő: Szállj, dalom!
Sillye Jenő énekes, dalszerző a hazai evangelizációs zene megalapítója. Ötven éve járja az országot együttesével, barátaival, fiaival, ha kell, egyedül, hogy kezében gitárral énekeljen Isten dicsőségéről, szeretetéről. Az interjúkötetben ebből az alkalomból vall Réti József újságírónak.
Bálint, Kertész: Laudate Dominum – Útmutató a taizéi zene magyar gyakorlatához
Csendes egyházzenei forradalom, kortárs rózsafüzér-imádság, énekelt Jézus-ima, a pünkösdi nyelvcsoda újraélése – csak néhány kifejezés, amit az elmúlt két évtizedben a taizéi zene jellemzésére hallottam. Taizé neve – bár ez bizonyosan nem volt szándéka a Roger Schutz alapította, franciaországi faluból induló mozgalomnak – védjegy lett: az egyszerű, őszinte lelkiség és az igényesség szinonimája. S az érdeklődő külvilág számára hatalmas, csaknem döntő szerepe volt ebben sajátos zenéjének. Erről a lélekemelő, csöndes imádságra hívó muzsikáról jelent meg nemrég egy hiánypótló könyv.
Ignácz Ádám: Populáris zene és államhatalom
Az angolszász világban több évtizedes hagyomány komolyan venni a popzenét: legendás együttesek korszakalkotó albumai klasszicizálódnak, virágzik a tribute-mozgalom, illetve esszék és tanulmányok sora születik a beatforradalom társadalmi, kulturális és gazdasági hatásairól. Az Ignácz Ádám szerkesztésében megjelent Populáris zene és államhatalom éppen ezért régi hiányt kárpótol, hiszen tudományos igényességgel, ugyanakkor olvasmányos stílusban közelít a magyar popzenéhez.
Horváth Gergely: Jézus és a rock and roll
Jézus és a rock and roll – Tanúságtétel és freestyle nekifutás. A cím meghökkent, az alcím eligazít: Horváth Gergely író, rádiós műsorvezető legújabb kötete valóban azt adja, mi lényege, noha ezt az egyébként rendkívül erős nyitófejezet olvasásakor még alig hisszük. Kezdésként Nicolas Cage köszön be, majd a szerző édesapja, aztán néhány további kultfilm és világsláger, s csakhamar sor kerül az első dalszöveg-elemzésre is.
Verbényi-Sztankó: Mysterium fidei
Verbényi István kanonok egy nagyszabású monográfia elkészítésén fáradozott, de romló egészségi állapota miatt kénytelen volt lemondani e tervéről, ezért elhatározta, hogy megírja a szentmise rövid és közérthető katekézisét. Az Új Ember Kiadó gondozásában nemrég megjelent Mysterium fidei című könyve egyfajta liturgikus kalauz, amelynek segítségével elmélyülhetünk hitünk szent titkának ismeretében és ünneplésében.
Bolyki Brothers: A hangszerek mi vagyunk
Miközben a karácsonyi könyvdömping utószezonjaként újabb celebvallomások és sztárszakácskönyvek árasztják el (immár leárazva) a standokat, üdítő élmény felfedezni a 30 éves Bolyki Brothers a cappella együttest bemutató kötetet. S nem csak azért, mert a sokak szívének kedves énekcsapat szórakoztató stílusban idézi fel működésének eddigi három évtizedét, hanem annak okán is, hogy a gyakran elsülő poénok és hatalmas sztorik mellett hitéről is tanúságot tesz.
Michael Card: Homokfirkák
„Ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.” – nyomta kezembe kedves barátom néhány éve az amerikai keresztény dalszerző, Michael Card könyvét, a magyarul 2006-ban megjelent Homokfirkák – Krisztus és kreativitás című kötetet. Mivel az illető nem szokta dicséreteit feleslegesen szórni, tömör ajánlása felkeltette érdeklődésemet a könyv iránt. Annyi újraolvasás, gondolkodás és elmélkedés után kijelenthetem, nem túlzó a mondat: ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.
Liturgia mindenkinek
Míg a katolikus liturgia teológiai és történeti kérdéseiről rengeteg tanulmány, konferenciakötet és esszé jelenik meg szakavatottak tollából, a hagyomány gazdagságától és a jelképek valódi értelmétől sokszor önhibáján kívül elidegenedett egyszerű hívő alig kap mankót ahhoz, mit kezdjen a hetente látogatott, ám sokszor nem értett szentmisével. Ezen próbál segíteni mindjárt két, közelmúltban megjelent kötet is, noha különböző szemszögből, de érthetőségre törekedve vizsgálják lelkiéletünk középpontját: a liturgiát.
Mi a gregorián?
Néhány sztereotípia a gregoriánról: „a gregorián a Nagy Szent Gergely pápa által összeállított és lejegyzett hivatalos énekgyűjtemény”, „a központosított liturgia központosított stílusú zenéje”, „a középkor egyházzenéje” – bár népszerű és egyszerű definíciók, de semmi sem igaz belőlük, és a legjobb ezeket azonnal elfelejteni. A gregorián kialakulása és fejlődése a népzenéhez hasonlóan képzelendő el, amelyet a területi eloszlás elképesztő gazdagsága és a dallamkincs folyamatos alakulása jellemez. A népzenéhez képest fontos különbség viszont, hogy a változások a liturgia alakulásához illeszkednek; illetve magát a stílust már a középkorban is többször érte zenei reform, bizonyos terjengősségek (zenei közhelyek?) kiiktatásán és a dallamok válogatásán keresztül. Maga a dallamírás is egyszerűsítéssel járt, a neumák csak hozzávetőlegesen jegyzik le a hagyományos előadást, a kvadrát (hangjegyek) pedig még inkább csak a konkrét zenei váz visszaadására alkalmas(ak). A gregorián, zenetörténeti megközelítésben, éppen maga az a másfél évezredet átfogó folyamat, amelyet a töredékes és elnagyolt lejegyzésekből többé-kevésbé sikerült eddig rekonstruálni.
Hazám útjain
„Legyen a dal imádság...”
Versenyre kelhet-e dalszöveg a verssel? Sokan úgy tartják, dehogyis, hiszen dallamától elszakítva suta szöveg csupán, nem önálló művészeti alkotás. Azt is érdemes emlékezetünkbe idéznünk, hogy akkor viszont minden mostanság leírt költemény szükségképpen csonka, hiszen a versek eredetileg dalszövegek voltak, s jelenlegi utódaik csupán töredékei egy hajdani egységnek. Sillye Jenő öt éve megjelent apró kötete, a Hazám útjain nem győz meg sem egyikről, sem másikról – nem célja ugyanis a győzködés. Sokkal inkább a tanúságtétel.
Az Egyház liturgikus élete
Gondoljunk bármit is a II. Vatikáni Zsinatról, az egészen biztos, hogy Egyházunk XX. századi történetének egyik legjelentősebb eseményéről van szó, melynek hatása máig tart. A szinódus jelentősége kétségbevonhatatlan, ám korántsem áll előzmény nélkül – többek között ennek felmutatását is vállalja Mihályi Gilbert premontrei szerzetes könyve, Az Egyház liturgikus élete.
Lelkierőmű Nagymaroson
„Ti vagytok az Egyház!”
Különleges kiadványba lapozhat bele az, aki Kamarás István Lelkierőmű Nagymaroson című könyvét veszi kézbe. Különleges, hiszen korfordulón, a rendszerváltozás évében jelent meg; különleges, mivel egy, eddig korántsem feltárt jelenséget tárgyal hiánypótló részletességgel, szokatlan műfajmegjelöléssel (religiográfia); s harmadszor is különlegesnek kell neveznem, mert írója a "szimpatizáló külső szemlélő" pozíciójából mesél.
Lélektől lélekig
„Mi arra születtünk, hogy az éjbe fényt vigyünk. Mi vagyunk a fény gyermekei…”
Szokatlan dolog, ha valakiről már életében könyvet írnak. Ha hozzáteszem, hogy művészemberről van szó, talán már érthetőbb a dolog, bár még így is csak a legnagyobbakat illeti meg ez a dicsőség. Mégis, Bodnár Dániel Lélektől lélekig című könyvének hőse semmi különöset nem csinált, csupán tette, amit kellett, akár alkalmas az idő, akár nem. Hát, akkoriban (a 70-es évek eleje) nem volt éppen alkalmas… Lehetett szidni Magyarország fiatalságának erkölcsi, morális állapotát, történelmi öntudatlanságát (a legtöbben szidták is), ám emberünk nem így tett, sőt.
Milyen zenét szeret Isten?
„Valamikor a muzsika egyszerű volt, szerény és tiszteletreméltó, ma cicomás lett és zűrzavaros, méltóságát és értékét veszített, gyalázatos iparrá süllyedt.” Sokszor hallunk ehhez hasonló mondatokat korunk magasan képzett egyházzenészeitől vagy hivatásos kultúrkesergőktől. Első megérzésünk az egyetértés. Másodjára azonban már gyanút fogunk: biztosan ez a helyzet? Mégis meghökkenünk, ha megtudjuk, kié az idézet: Boethius, a két korszak határán álló filozófus panaszkodott ezekkel a szavakkal. Mégpedig a VI. század elején, a gregorián zene virágkorában.