Mi a gregorián?
Néhány sztereotípia a gregoriánról: „a gregorián a Nagy Szent Gergely pápa által összeállított és lejegyzett hivatalos énekgyűjtemény”, „a központosított liturgia központosított stílusú zenéje”, „a középkor egyházzenéje” – bár népszerű és egyszerű definíciók, de semmi sem igaz belőlük, és a legjobb ezeket azonnal elfelejteni. A gregorián kialakulása és fejlődése a népzenéhez hasonlóan képzelendő el, amelyet a területi eloszlás elképesztő gazdagsága és a dallamkincs folyamatos alakulása jellemez. A népzenéhez képest fontos különbség viszont, hogy a változások a liturgia alakulásához illeszkednek; illetve magát a stílust már a középkorban is többször érte zenei reform, bizonyos terjengősségek (zenei közhelyek?) kiiktatásán és a dallamok válogatásán keresztül. Maga a dallamírás is egyszerűsítéssel járt, a neumák csak hozzávetőlegesen jegyzik le a hagyományos előadást, a kvadrát (hangjegyek) pedig még inkább csak a konkrét zenei váz visszaadására alkalmas(ak). A gregorián, zenetörténeti megközelítésben, éppen maga az a másfél évezredet átfogó folyamat, amelyet a töredékes és elnagyolt lejegyzésekből többé-kevésbé sikerült eddig rekonstruálni.
Rajeczky Benjámin könyve, a Mi a gregorián? pótolhatatlan értékű összefoglalás: a középkori zene és egyházzene világhírű kutatójának az életmű végén álló összegzését tartja kezében az olvasó. A kötet néhol történeti felépítést követ, máshol területi felosztásban tárgyalja a gregorián stílusirányzatait (Palesztína, Szíria, Egyiptom, Milánó, Róma, északi spanyol, toledói, mozarab, frank, német, skót, magyar). Különösen jól sikerült az első két-három fejezet, amelyben a gregorián gyökereit mutatja ki a görög zenében (kisebbrészt), és a zsidó liturgiában (nagyobbrészt). A zsinagógai liturgia dallamos szentírásolvasás zsoltárkeretben – amely a teljes dallamkinccsel együtt került át a korai keresztény liturgiába. A prefáció (Az Úr legyen veletek – És a te lelkeddel. – Emeljük föl szívünket. – Fölemeltük az Úrhoz. – Adjunk hálát stb.) a szombat reggeli liturgiában van meg; az áldozati rész liturgiai előképe pedig a Széder-est volt. Tanulságos követni, hogy miként szabadult meg az áldozati liturgia a kezdeti agapé-jellegtől, és egyszerűsödött a két Eucharisztiára; kiegészülve az alapítás szavaival. Ez a szakasz különösen izgalmas, mert az üldözések időszakában (összesen mintegy hetven év) a liturgia csöndessé vált, és a zsidó zenei elemek nagyrészt kiveszhettek belőle. Ezek a változások az írott források teljes hiánya miatt csak az összehasonlító népzenetudomány eszközeivel vizsgálhatók. (Az Olvasó ebben a részben arról is meggyőződhet, hogy a Novus Ordo – az új római rítus – mely elemekben nyúlt vissza az őskeresztény liturgiáig.)
A gregorián virágzása a Nagy Szent Gergelyt követő néhány évszázadra tehető, amikor Gergely pápát az egyház nagy szentjeként tisztelték – ebben a korban keletkeztek azok az énekek, amelyeket a tekintélyre való hivatkozás elterjedt szokása szerint a korabeli lejegyzők (akik tipikusan nem a szerzők!) Gergely pápának tulajdonítottak. Ekkor jelennek meg az első írott források, amelyek elemzését dallamtípusok szerint már a XI. századtól elkezdték – ezeket a munkákat is áttekinti a könyv, bemutatva a ma elfogadott rendező elvet is. Az előadói stílusok elemzésekor kitűnik, hogy a kvadrátos lejegyzés – módosítójelek hiányában – csak hozzávetőlegesen adja vissza az eredeti dallamokat, amelyekben a „kromatikus” fordulatok bizonyos területeken – élő előadásban – meglehetősen elterjedtek voltak.
Egy másik olvasat is kibontakozik a könyvből, mégpedig az ókeresztény kor írásos hírmondói által. Az az érzésünk alakul ki, hogy a gregorián – a népzenék legősibb részeként talán egyedüliként – arra az óriási feladatra vállalkozott, hogy lehetőleg – a stílusok szintjén mindenképpen – elfelejtve minden őt megelőző előzményt, szinte a semmiből, az egy hangon deklamáló, magányos előadó által előadott szöveg szintjéről, létrehozza a maga egészen sajátos és jellegzetes zenei univerzumát, úgy, hogy az minden mozzanatában a templomi liturgiát – annak szövegét, és annak mozgásait – szolgálja. Ebből a szempontból a gregorián zene az emberiség egyik legnagyobb művészeti vállalkozásának gyümölcse!
Érdekes része a könyvnek az a két fejezet, amelyben a korabeli világi zene/népzene/népének liturgiai használatát elemzi, a gregoriánnal szimbiózisban. A sípok, kürtök, dobok, lantok, világi zenei fordulatok az őskeresztény kortól kezdve az egész középkorban, lényegében a nagy orgonaépítések korszakáig, szerves részei voltak a liturgikus zenének. Ezt az egyházzenészek és a klérus részben tűzzel-vassal üldözte, részben ószövetségi példákon keresztül a védelmére kelt.
Figyelmeztetni kell azonban az Olvasót a könyv műfajából adódó nehézségekre. Egy főiskolai kurzus 12 fejezetre tagolt, az előadó által a saját maga használatára készített jegyzetére épül a könyv. Eredetileg arra való volt tehát, hogy a 6-8 oldalas fejezet leírt mondatai alapján egy kibővített, az előadó által szintén elmondásra szánt, de le nem jegyzett ismeretekkel kiegészített, egységes előadást lehessen a szövegből formálni. Ezért egy-egy komplett történetet – személyekről, véleményekről – hajlamos egy tagmondatban elintézni; és természetesen nem magyarázza azokat a fogalmakat, mint responzórium, graduále, antifóna, ordinárium, a zsolozsmák rendje stb. A dallampéldák a legtöbbször a szöveg fölé írt zenei hangokkal jelennek meg. Tanácsos ezért ezt a könyvet lexikonnal, esetleg az anekdoták kiegészítéséhez internetes eléréssel felfegyverkezve olvasni, a dallampéldák átírásához pedig üres kottapapírra is szükség lehet.
Mi az, amit speciálisan a „gitáros” zenész tanulhat ebből a könyvből? A mondottakon kívül talán a legfontosabb: megismer egy olyan zenei stílust, ahol a dallam teljesen alá van rendelve a szöveg értő tagolásának, ahol a dallam pontosan azt akarja elmondani, keretbe foglalni, amit maga a szöveg is. Éppen ezen a személytelenségen keresztül volt képes a liturgia transzcendenciája megjelenni a zenében, és így alakult ki az a zenei világ, amely nem a liturgia „mellett” történik, hanem mindenestül a liturgia szerves részévé vált – liturgia, énekszóval.
(Rajeczky Benjamin: Mi a gregorián?, Zeneműkiadó, Budapest, 1981, 160 oldal)