Szakcsi Lakatos Béla, Bolyki György: A tudás fája
Még a tavalyi év végén érkezett egymás után két hír tragikus gyorsasággal: előbb sajtótájékoztatón mutatták be Szakcsi Lakatos Béla Bolyki Györggyel közösen szerzett, A tudás fája című misztériumjátékát, majd nem sokkal ezután a hírneves jazz-zeneszerző haláláról értesülhettünk. A terjedelmében és fogalmazásmódjában is súlyos mű megjelenése azóta – úgy tűnik – szinte visszhangtalan maradt. Megfejthetetlen ez a csend, ám valamiképpen mégiscsak érthető: A tudás fája bibliai alapokon vet számot az emberiség eddigi történelmével, zenéjében pedig a kortárs komolyzenei törekvések közérthető szintézisére törekszik.
Komoly vállalás volt ez az ötletét már évtizedek óta dédelgető Szakcsi Lakatos Bélától, aki hosszú jazz-pályafutása során írt már nagyobb terjedelmű műveket, s a még életében befejezett új darabot élete fő művének tartotta. Kockázatos, mondhatni veszélyesen korszerűtlen ugyanis a XXI. század elején klasszikus oratorikus formában gondolkodni, s egyúttal prófétai hangot megütni a gyors trendeknek hódoló, kellemes értékrelativizmusban úszó korszellemmel szemben. Az interneten ingyenesen közreadott, négy képre és egy nyitányra tagolódó darab első hallgatása után maga a hallgató is tapogatózik: kétségkívül kortárs zenét hall, mégpedig izgalmas, felcsigázó sűrítésben. Jazz-futamok, filmzenei grandiozitás vagy popos slágerdallamok helyett nagy műgonddal megkomponált, ugyanakkor tempóban, tonalitásban és hangvételében szabadon mozgó, néhol igazi meglepetéseket, sőt, katarzist okozó zene született. Az egészhangú és modális hangsorok, illetve a merész harmóniai váltások ellenére a hangnemiség mindvégig kitapintható; a disszonancia funkcionális és illusztratív. A szereplőket életre keltő szólisták (Kökény Attila, Csapó József, Pintér Dömötör, Silló György Béla, továbbá Dolhai Attila, Malek Andrea, Sasvári Sándor és Horváth Ádám) alázattal formálják dallamaikat, Szakcsi pedig indaszerűen vissza-visszatérő jellegzetes dallamok révén fogja össze a széles folyamként ide-oda hömpölygő, sok felfedeznivaló réteget rejtő zenei anyagot. Direkt idézetként a zárótételben felbukkan a Dies irae gregorián motívuma, s megszólal egy rap-betét, valamint egy szatirikus keringő is.
A mű szövegkönyve az emberiség Szentírásból ismert hajnaláig vezet vissza minket: a jelenetekben az édenkerti bűnbeesés, az özönvíz és Bábel tornyának története bontakozik ki. Mindezt megelőzi egy himnikus nyitány, mely a teremtő Isten dicséretével adja tudtunkra: az Úr örömét leli az Univerzum gazdag változatosságában, és soha nem mond le az emberiségről. Bolyki György szövege több ponton használja a magyar Biblia-fordítások archaizáló stílusát, ugyanakkor korszerűen, letisztultan fogalmaz, s közben értelmez és reflektál, hangsúlyozva a darabon végigvonuló vezérgondolatot, miszerint az emberi nem hűtlenné vált Teremtője és oltalmazója iránt. A szövegkönyv jó érzékkel, szelíden emeli el szereplőit a konkrét történésektől: így láthatjuk meg Ádám, Éva, Noé vagy Nimród alakjában azt az emberiséget, mely tragikus könnyelműséggel feledi az áldást, és elbukik a próbán – először hazugság, majd hedonizmus, végül hatalommámor révén. Mindez sokkal kifejezettebbé válik a záró, Vízió nevet viselő képben, ahol a korszellemet megtestesítő három szereplőt szembesítik a rég elhunytak lelkei a jelenkor tragikus irányvesztettségével. Míg a mű egésze alaposan kidolgozott koncepció mentén, figyelemreméltó hangulati és mondanivaló-béli egységben építkezik, a hallgató figyelmét főként ez az utolsó kép kelti fel, mely egyszerre próbál beszélni a jelenről és a jövőről. Borzongató az elénk táruló látomás: az önmagát langymeleg posztmodernbe ringató emberiség halálba fogyasztja magát, s pazarlásával elpusztítja rábízott élőhelyét, a Földet.
A modernitás válságának tüneteit számba véve Heidegger korunk emberének létfeledéséről, Hamvas Béla a mai ember sátánfeledéséről beszél – két, egymást szorosan feltételező, félelmetes lépcső az ontológiában. Erről beszél megrázó erővel A tudás fája, mely bár az univerzális mondanivaló igényével készült, szívében mélyen keresztény ihletettségű darab. Megszólít, kérdést intéz hozzánk: szembesít önmagunkkal és a világhelyzettel. Valahogy úgy, ahogy egy názáreti tanító tette kétezer évvel ezelőtt.
Szakcsi Lakatos Béla, Bolyki György: A tudás fája – Misztériumjáték négy képben, szerzői kiadás, 112 perc, 2022
Paksa Balázs
(Megjelent: Új Ember, 2023. május)