Michael Card: Homokfirkák
„Ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.” – nyomta kezembe kedves barátom néhány éve az amerikai keresztény dalszerző, Michael Card könyvét, a magyarul 2006-ban megjelent Homokfirkák – Krisztus és kreativitás című kötetet. Mivel az illető nem szokta dicséreteit feleslegesen szórni, tömör ajánlása felkeltette érdeklődésemet a könyv iránt. Annyi újraolvasás, gondolkodás és elmélkedés után kijelenthetem, nem túlzó a mondat: ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.
E rövid jellemzésen túl nehéz bármit pozitív módon írni Michael Card könyvéről, s bár tudom, vékony mentség, könnyebb azzal kezdenem, mi nem a Homokfirkák. Először is nem teológiai értekezés. Vannak ugyan teológiai mélységű gondolatok lapjain, de nem célja, hogy a keresztény művészetértelmezés új útjait nyissa meg. Egyszerűen kíván beszélni, és azt is teszi. Bibliai képekből, Krisztus evangéliumokban leírt viselkedéséből indul ki, s ebből csodálatos következetességgel, tisztán és követhetően vonja le következtetéseit. Másodszor Michael Card könyve nem esztétikai traktátus. Nem elemzi a keresztény művészet kétezer éves, mégoly kiemelkedő remekműveit, s új elméleteket sem állít fel, hogy cáfoljon vagy meghaladjon más esztétikai rendszereket. Michael Card tehát nem törekszik arra az evilági tökéletességre, mely általában szintézis-építésben nyilvánul meg, ugyanakkor – hogy egy másik lehetséges végletet említsünk – nem áll be a mostanában divatos „praktikus”, „csináld magad” kézikönyvek íróinak táborába sem, filléres tanácsokkal elborítva az olvasót. Az író egyszerűen Krisztusra figyel, és a vele való imádságos együttlétben kapott gondolatait osztja meg velünk könyvében.
Ha ezt megértjük, a Homokfirkák olvasása felszabadító élménnyé alakul. Michael Cardot egyetlen dolog izgatja: a krisztusi művészet mibenléte. Bibliai példák segítségével bizonyítja, hogy a krisztusi művészet először is – ahogy a zsoltáros felszólítása figyelmeztet – új. Nem poros elavultság, de nem is a jövőt fürkésző, érthetetlen avantgárd, hanem Isten országát emberi közreműködéssel nyitogató kapu. Nagyon érdekes, hogy valahányszor a mennyek országa felsejlik az üdvtörténetben, új dal születik: Ádám meglátja Évát („Ez most már csontomból való csont, testemből való test.”), Zakariás énekbe fog, mihelyst a csoda következményeként végül megered a nyelve („Áldott az Úr, Izrael Istene…”), Mária felujjong az isteni működést megtapasztalva („Magasztalja lelkem az Urat…”), Szent Pál pedig megrendül az isteni megváltás titkát szemlélve („Ő isteni mivoltában Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak…”). Ez utóbbit, a Filippi-levél Krisztus-himnuszát Michael Card részletesen is elemzi, egészen mély meglátásokkal gazdagítva a krisztusi művészetről alkotott elképzelésünket. A krisztusi művészet ezen túl rácsodálkozás a teremtett világ szépségére, s kitartó figyelem nem csupán erre, hanem Isten igéjére, ihletként jelentkező sugallatára, illetve a művészetünkkel kapcsolatos minden visszajelzésre. A krisztusi művészet továbbá mélyen összefügg a közösséggel: Jézussal való közösségünkkel, melyből az embertársainkkal, művésztársainkkal és közönségünkkel való közösség is forrásozik. Végül pedig a krisztusi művészet szolgál. Az utolsó vacsora előtti lábmosás történetét kibontva Michael Card eljut a szolgáló szeretet gondolatáig, párhuzamba állítva azzal a fontos, a könyvben rendre fel-felbukkanó megállapítással, hogy Jézus földi működése során mennyire váratlan és kreatív módon viszonyult minden előálló helyzethez (elég csak a könyv címét adó, házasságtörő asszonyt és farizeusokat szerepeltető evangéliumi történetet felidézni).
Michael Card könyvét olvasni imádságos élmény – s ez messze a legtöbb, amit egy művészetről íródott kötettel kapcsolatban elmondhatunk. Card stílusa közérthető, gördülékeny, egymáshoz lazán kapcsolódó fejezeteit külön-külön is átelmélkedhetjük, melyeknek szövegét itt-ott kiegészítik saját, angol eredetiben, valamint Székely György fordításában egyaránt olvasható dalszövegei. A Homokfirkákat – különleges ötletként – keresztény művészek újabb gondolatokra inspiráló, tanulságos levelei, valamint egy rövid függelék zárja.
„Mint keresztény képzőművész szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nyitott arra, hogy Istent és az ő alkotómunkáját új megközelítésben is megismerje. Michael Card felvillanyozóan bátor kijelentései új távlatokat nyitnak keresztény világlátásunk előtt. Istent mint a világmindenség legnagyobb művészét ismerhetjük meg. Magunkra pedig úgy tekinthetünk, mint Isten egyedi és megismételhetetlen művészi remekeire.” Simon András grafikusművész lényeglátó szavai csak megerősítik kedves barátom megállapítását, melyhez most már én is csatlakozom: ezt a könyvet minden keresztény művésznek el kellene olvasnia.
(Michael Card. Homokfirkák – Krisztus és kreativitás, Harmat kiadó, 164 oldal, 2006)