Bálint, Kertész: Laudate Dominum – Útmutató a taizéi zene magyar gyakorlatához
Csendes egyházzenei forradalom, kortárs rózsafüzér-imádság, énekelt Jézus-ima, a pünkösdi nyelvcsoda újraélése – csak néhány kifejezés, amit az elmúlt két évtizedben a taizéi zene jellemzésére hallottam. Taizé neve – bár ez bizonyosan nem volt szándéka a Roger Schutz alapította, franciaországi faluból induló mozgalomnak – védjegy lett: az egyszerű, őszinte lelkiség és az igényesség szinonimája. S az érdeklődő külvilág számára hatalmas, csaknem döntő szerepe volt ebben sajátos zenéjének. Erről a lélekemelő, csöndes imádságra hívó muzsikáról jelent meg nemrég egy hiánypótló könyv.
A szerző házaspár, Bálint Zsolt és Kertész Annamária élete szorosan összefonódott a Taizéi Közösség történetével: mindketten évtizedek óta aktív szerepet vállalnak a taizéi énekek magyarra fordításában, hangszerelésében, s azóta is rendületlen állhatatossággal terjesztik Taizé lelkiségét. Számtalan próba, imaóra és találkozó érlelte tehát azokat a tapasztalatokat, amik szóba kerülnek ebben a vékony kis kötetben, melynek igazi súlyát nem terjedelme, hanem ez a mély hittel átitatott szakmai élményanyag adja. A szerény alcím – útmutató a taizéi zene magyar gyakorlatához – ne tévesszen meg minket: különleges könyv ez, illően tárgyának különleges történetéhez.
A szerzők ugyanis nem csupán néhány gyakorlati tanácsot adnak a taizéi énekek használatához, hanem szólnak azok kialakulásáról, történetéről és műfaji ismérveiről – forrásértékű igényességgel. A közérthető nyelvezetű, világos stílussal megírt fejezetek segítenek abban, hogy ne csupán zenészek vehessék kézbe a kötetet érdeklődéssel, hanem minden olvasó képet kaphasson, mit is jelent pontosan a múlt század hetvenes éveitől, csaknem félévszázada zajló bizalom zarándokútja. Ki gondolná például, hogy Jacques Berthier zeneszerző (1923–1994) több ének eredeti nyelvre való komponálásakor figyelembe vette az adott nemzet zenei arculatát? Így lett drámai izzású a spanyol Ne félj, ne aggódj (Nada te turbe), angolszász ihletésű a Jézus, majd gondolj rám (Jesus remember me), olaszos a La Folia-dallamot mintázó az Áldjátok az Urat (Laudate Dominum) vagy protestáns korált idéző a Jézust ének dicsérje (Singt der Herrn). Mi több, az énekek zenéjét megvilágító példák között még Howard Shore Gyűrűk Ura-filmzenéje is előkerül hivatkozási alapként. Az írók rámutatnak, hogy az énekek fő szerzői, Berthier és Joseph Gelineau (1920–2008) milyen sokat merítettek a gregoriánból és az európai egyházzene nagy korstílusaiból, szerzeményeik mégis egységes képet mutatnak, s ami a legfontosabb: öncélú élménykeresés vagy zenetudósi elemzés helyett elsősorban imádságra születtek.
A szerzők talán legkomolyabb vállalása, hogy könyvükben a felekezetközi imaórákon túl adnak néhány szempontot a taizéi énekkincs katolikus liturgiában való használatához is. Ez nem azt jelenti, hogy elzárkóznának a Taizé képviselte ökumenikus törekvésektől, inkább saját felekezetük istendicséretébe kívánják integrálni mindazt, amit fölfedeztek Taizében. A kötet praktikumát emellett az egyházi év időszakaihoz szóló ajánlások, tematikus énekjegyzékek és hivatkozások, valamint példatár és szómagyarázat növeli.
Karácsony közeledtével egyre többen gyújtanak gyertyát, hogy a mind zajosabb külvilággal dacolva benső csendet teremtsenek magukban, s néhány egyszerű taizéi ének mellett elmélyítsék várakozásukat az Örökkévaló érkezése iránt. Taizé titka nem egyfajta kimódolt ideológia vagy fontoskodó kiválasztottság-tudat, hanem egyszerű, nyitott szemű misztika: az Úr szeretetének szemlélése és a bizalom dalra fakadó csodája.
Bálint Zsolt, Kertész Annamária: Laudate Dominum – Útmutató a taizéi zene magyar gyakorlatához, Cselekvő Remény Alapítvány, Budapest, 2018
(Megjelent: A Szív, 2018. december – 2019. január)