Varga László a gitáros zenéről
Varga László neves egyházzenész, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója és a váci Székesegyház karnagya egy 2010-ben megjelent interjúkötetben a következőképpen nyilatkozott a hazánkban immár csaknem fél évszázada jelen lévő gitáros zenéről. Higgadt gondolatai megszívlelendőek műfajon belül és kívül tevékenykedők számára egyaránt.
*
– Mit gondol a gitáros beatmisékről?
– A zene minősége, értéke, profán vagy szakrális volta nem a hangszerelésen múlik. Tinódi is lantot pengetett, és énekei közül a Szent vagy Uram énektár is tartalmaz néhány gyöngyszemet. Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profán zenét. Nem szeretem ezért a „gitáros ének” vagy „gitáros mise” kifejezéseket. Az a tapasztalatom, hogy akik e kérdéskörben vitatkoznak vagy éppen veszekszenek, általában sohasem képzett zenészek, nem szakemberek, sőt igazán nem is értenek hozzá.
Fiatalkoromban én is gitároztam. Az úgynevezett „gitáros énekeknek” megvan a helye a hívő ember életében, az egyházban is. Inkább én úgy nevezném, hogy gitárral kísért énekeknek. Azt kell okosan eldönteni, és ez szakmai kérdés, hogy melyek azok a zenei anyagok ezek között, amelyek alkalmasak arra, hogy bizonyos alkalmakkor akár a liturgia keretébe is kompromisszumként időnként bekerülhessenek, és melyek azok, amelyek kirándulásokon vagy más közösségi összejöveteleken, liturgián kívül használhatóak csupán. Tehát okos megkülönböztetéssel és szakmai hozzáértéssel kell kezelni nemcsak ezt a kérdést, hanem főként az ezzel kapcsolatos zenei anyagokat, amelyek között sokszor mély hit és istenszeretet van, azonban nem egy esetben szakmai dilettantizmus. A „gitáros”, vallási zeneszámok között vannak tehát olyanok, amelyek zeneileg és vallási szempontból értékesebbek, és vannak, melyek vagy teljesen értéktelenek, vagy profán, esetleg teljesen dilettáns anyagok.
Ahogyan a XX. század második felében feltűnt a gitáros zenei anyag, ehhez hasonlóan a század első felében a magyarnóta-stílus került be a liturgiába. Mint gyakorló egyházzenész, nyugodtan állíthatom, hogy nem a gitárral van a baj, mert egy zenei anyag, hogy profán, vagy szakrális, nem azon múlik, hogy milyen hangszerelésben szólal meg. Az a kérdés, hogy a zenei anyagnak milyen az ihletettsége, és szövegét, illetve zenéjét tekintve szakmailag milyen színvonalú. Ennek az eldöntése és szakmai szelekciója sajnos szinte sohasem történik meg. Szerencsére egyre több egyházközségben és egyre nagyobb területen tapasztalom azt, hogy az igényesség felé történik elmozdulás, és a „gitáros énekkaroknál” – több helyen konkrétan tudom – a taizéi énekek, mint ugródeszka szolgáltak a preklasszikus motetták felé. Több helyen gitáros énekkarból klasszikus énekkar lett néhány év alatt. Fiataljaink között vannak igényesek, műveltek és zeneileg is képzettek, és ha csak egy-kettő is bekerül a közösségekbe, már jó irányba tudja mozdítani az egészet.
Óvakodni kell attól is, hogy a templom vagy a liturgia az egyéni szereplés színterévé válhasson, ahol a közösség tevékeny részvételének segítése helyett a hívek néhány fiatal gitárral kísért énekeit, vagy éppen néhány személy gregorián szólóénekét kell, hogy passzívan hallgassák, vagy éppen eltűrjék. Tehát az arányokra is vigyázni kell! A népénekek aktivizálják a legtöbb személyt a liturgiában, ezért ezeknek kell dominálniuk. A gitárral kísért énekek vagy a néhány személyből álló scholák által megszólaltatott bonyolultabb melizmatikus gregorián tételek, illetve az egyházi énekkarok többszólamú kórusművei pedig csak mértéktartással jelenjenek meg a liturgiában. Nem helyes az, ha csak „gitáros mise” van, vagy pedig csak „énekkari mise”. Az sem helyes, ha a schola végigénekli a csodálatosabbnál csodálatosabb gregorián anyagot, a nép pedig mindvégig hallgat. A népénekek között megszólaló, okosan és mértéktartóan megválasztott gregorián vagy műzenei tételek így olyanok lesznek, mit a „mazsola a kalácsban”, és megvalósul a II. vatikáni zsinat előírása is, a nép tevékeny részvételének alapelve.
*
Kérdező: Simon Erika
(Cantate Domino! – Varga László egyházzenész pappal beszélget Simon Erika, Miért hiszek? sorozat LXXI., Kairosz, Budapest, 2010, 70-73. oldal)