Sillye Jenő – Kovács Gábor: Jöjj, Lángoló!
Sillye Jenő dalszerzői pályájának kétségkívül különleges időszaka volt a Kovács Gábor papköltővel való együttműködés, mely egyúttal egybeesett énekesünknek az egyszerű gitáros daloktól a nagyívűbb formák iránt elmozduló érdeklődésével, s ezt egy negyvenfős állandó kórus és kamarazenekar megszervezése és szolgálata is bizonyította. Az életmű oratóriumainak legnagyobb részét termő időszaknak a pünkösdi témájú Jöjj, Lángoló! című misztériumjáték egyik utolsó, kissé túlérett gyümölcse.
S e túlérettséget a mai hallgató kétfelől is érezheti: Sillye Jenő dalai minden eddiginél kellemdúsabbak, Kovács Gábor prózai jelenetei pedig sajnos nem érik el a dalszövegek színvonalát. Az alapötlet ugyanakkor kitűnő: a Szentlélek eljövetelét mai korba helyező, jelenkori problémákra reflektáló forgatókönyvben ott rejlik egy valódi misztériumjáték lehetősége, ám a történet szereplői kevéssé kidolgozottak, s a zene előrelendítő tényező helyett a legtöbb esetben csupán illusztráció. Sillye Jenő pedig szerzőtársa inspirálására hangsúlyozottan érzelmes dalokat írt, és ez az illusztratív, könnyen befogadható dallamokra épülő kifejezésmód gyakran a prózai részeket is megemeli. Ahogy Sillye Jenőnél megszokhattuk, nagyforma nem épül, helyette néhány dallam- és harmóniafordulat tartja lazán egyben az eklektikus zenei anyagot. Az alapvetően beatzenés felfogásba gregorián (Krisztológia I.), néhol egyenesen barokk (Krisztológia III.) megoldások simulnak, és a darabtól függetlenül énekelhető slágerek sem maradnak el: a Dermedt a föld, az Éji viharban, a Sebeid érintsék sebeinket vagy A gyógyulás ideje mind szépen megformált, kerek dalok. A zárlat zenei vonatkozása szintén felemás képet mutat: a Boldog dal Sillye Jenő dalköltészetének egyik legfelemelőbb példája, a hozzá kapcsolt Jöjj, Lángoló! litánia-szerű sodrását azonban a megzenésítés csak részben képes visszaadni.
Pedig Kovács Gábor ezúttal kitesz magáért, érződik, hogy az ő szívügye volt a darab megszületése: megrendítő tömörséggel képes egybefogni egész élettörténeteket (Amikor kicsi voltam), megfogalmazni benső vágyakat (Tüzes viharban), ábrázolni teológiai mélységeket (Engem az Atya küldött) és röptetni a Szentlélek-átjárta lelket. A harmadik isteni Személy teológiájának minden lényeges elemét felhasználva hitet tesz amellett, hogy a pünkösdi esemény kevésbé látványos külsőségek között ugyan, de ma is valódi megtéréseket és élet-átadásokat szülhet. A szöveg egy-egy kulcskifejezése végigvonul az egész művön, s ehhez Sillye Jenő is alkalmazkodik dallamalkotásban. A zárójelenet ezért még enyhe didaktikusságában is hiteles tud maradni, ami elsősorban a verssorok ritkán tapasztalható szárnyalásának köszönhető.
A Jöjj, Lángoló! választóvonal Sillye Jenő életművében: ez a szerző oratóriumai közül talán leginkább színpadra kívánkozó mű, ugyanakkor a Sillye-Kovács szerzőpáros egymástól való búcsúzásának is tanúja. S mint ilyen, egyenetlenségei ellenére is emlékezetes darab, mely után az utak kétfelé ágaznak: Kovács Gábor a katolikus karizmatikus megújulásban szolgál tovább, Sillye Jenő pedig visszatér közvetlenségre törekvő saját szövegeihez, s – egy darab, az 1987-es Mária-oratórium kivételével – az egyszerűbb dalformához.
(Sillye Jenő – Kovács Gábor: Jöjj, Lángoló! – Pünkösdi misztériumjáték, 60 perc, amatőr felvétel, 1984)