Cédrus: Ég, világ
Úgy jött szembe velem ez a lemez, mint a robogó mozdony, és egyből leterített. Felüdítő fuvallat a közhelyekből épülő műfaj sokszor önismétlő áradatában, s egyben felkavaró vihar a kifejezés szokatlan intenzitása okán. Tizenkét remekbeszabott dal, eszméltető mélységek, fölényes stílusérzék, egységes üzenet – az evangélikus Cédrus együttes Ég, világ címmel megdöbbentően érett munkát rakott le az asztalra 2001-ben.
Szimbolikus az album indítása: tábortűzi ropogást hallunk, ebből emelkedik ki a költői igényű, saját szövegű dal (Betlehemi csillag), melyet népzenei ízek színesítenek, majd a kiteljesedésben leplezetlen U2-motívumokat hoz a gitár (talán az All I Want Is You-hoz jutunk a legközelebb), ezek a hatások mégis önálló formálású, egyedi szerzeménnyé szervesülnek. A folytatásba pedig valósággal beleszédülünk: a Valahol mélyen dobogós esélyekkel indul a valaha született legjobb ’56-os dalok mezőnyében. Kíméletlen, szívfacsaró, eszköztelen és felemelő – hallatán tényleg könnyek csordulnak kívül-belül. Ezután kicsit nyugodtabb vizekre evezünk: az Egyedül vagyok és a Csak Veled egyaránt csendes hangulatkép, míves zenei kidolgozásban. Az A oldalt viszont újra katarzis-hullámzás zárja: József Attila két versének egybegyúrása háromperces zenei formákon túlmutató, drámai érzékre vall. A Talán eltűnök hirtelen kamaszosan lázadozó blues-rock, a Bukj föl az árból pedig alaposan végiggondolt, a lírai keretjáték és a vad versszakok erős ellentétére épülő szerzemény, melyben perka-betét és kétségbeesetten elkiabált verssorokkal feleselő elektromos gitárszóló is helyet talál magának. Mindent elmosó, szelíd eső hangja vezet át minket a B oldalra, s Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versének megzenésítése nyugalmat hoz. Illetve mégsem: a szöveg baljós hangulatát kitűnően adják vissza a távolban dobbanó, vészjósló dobütések. Az ezután érkező Két kezeddel szépen formált dallamaival és sűrű vokáljaival békességet teremt (persze itt sem állja meg a zenekar, hogy egy csúcspontot szépen előkészítsen és levezessen, gondoljunk csak a „Vedd az élet vizét ingyen…” kezdetű részre), a spirituálé- és jazz-fogalmazású Amikor a fény pedig felhőtlen derűt sugároz. Végül utcazenés hangulatban búcsúzik tőlünk az együttes a Csak egy dal kitűnő balladájával. Mielőtt azonban megállítanánk a lejátszót, várjunk egy kicsit: rejtett bónuszként két újabb számot kapunk. Az egyik az album jazzes vonulatát bontogatja tovább, imponáló stílusbiztonsággal igazi örömzenét varázsolva, a másik a Talán eltűnök hirtelen elektronizált remixe, melyet az akusztikus hangvételre épülő, csörgő-zörgő loopok és a lassan elhalkuló vonatzakatolás talán még az eredeti hangszerelésnél is magasabbra röpít.
Nézegetem a még ma is korszerűnek ható, egyszerűségében lényegre törő borítót, s miközben felfedezem benne a kereszt és Csontváry cédrusának találkozását, egyre azon gondolkozom: ez a zenekar többet érdemelt volna. Folytatásról ugyanis azóta sem hallottam, így kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a csapat immár inaktív. (A nevet persze ma is használják más formációk.) Pedig félelmetesen jó ez a lemez, melyre további koncerteket és újabb albumokat lehetett volna építeni. A Cédrus tehát – úgy tűnik – beteljesületlen ígéret maradt. A kazetta belső oldalán azonban észreveszem, hogy a zenekar köszönetet mond Smidéliusz Andrásnak, aki a 2006-ig létezett, rendkívül egyéni hangú és szintén evangélikus Promise együttes vezéregyénisége volt. Hiába, a dolgok összefüggnek.
(Cédrus: Ég, világ, 43 perc, szerzői kiadás, 2001)