Vedres Csaba: Miserere
2016. szeptember 26-án mutatták be Vedres Csaba zeneszerző az irgalmasság szentévében elkészült Miserere című 50 perces oratóriumát a pécsi Kodály Központban. A továbbiakban dr. Bozsai Gábor ismertetése olvasható, mely a Parlando folyóiratban jelent meg.
Az alábbiakban megpróbálom szavakba önteni azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek az oratórium hallgatása közben felmerülnek bennem. Tudom, hogy ezek a szavak csak gyenge visszhangjai lehet a zene – szavakkal el nem mondható – üzenetének.
1. tétel: Miserere mei... / Könyörülj rajtam...
A mű a vonószenekar lassú és csodálatos melegségű dallamával indul, majd a markánsabb felvezető ütemek után a kórus kezdi énekelni a zsoltáros nagyon mélyről jövő, de mégis reményteljes imáját, majd a bariton szólista folytatja tovább az imát az egyre emelkedő, egyre erőteljesebb dallam sodrásában: ahogy a bűnbánó ember felemeli a fejét az előtte álló és boldog örömöt sugárzó Isten-arc előtt, aki tulajdonképp benne lakik, csak önmaga állja útját Önmaga felé, az igazi önvalója felé... Ezután a kórus – sodró lendületű, egymásba fonódó dallamívek, lüktető ritmusok közepette – ismétli meg az ima második részét, azt érzékeltetve, hogy a beismerés mellett a harc is jelen kell, hogy legyen a lélekben, önmaga rossz énjének legyőzése érdekében. Végül elcsitul a harci lendület és a bűnbánó lélek mintegy megpihenve belesimul a Teremtője tenyerébe.
„Könyörülj rajtam, Istenem, szerető jóságod szerint, és minthogy mérhetetlen a te irgalmad, gonoszságomat töröld le rólam! Mosd le bűnömet teljesen, és vétkemtől tisztíts meg engem! Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen.”
...szinte beleborzong az ember lelke, annyira édesek a dallamívek...
...Igen! Én is úgy érzem, ahogy a zeneszerzőmegálmodta… átjön az üzenet!
...könnyek szöknek a szemembe és elszorul a torkom...
...igen, Uram, te így – bűnösen is elfogadsz, a Tied vagyok...
...ezt már az ősbemutatón is azonnal így éreztem a dallamok hallatán, és egyre jobban erősödik bennem a zene újra-hallgatásakor…
...ezt az érzést szavakkal nem lehet leírni, csak szívvel lehet hallani...
...ennek az érzésnek a kifejezésére csak a zene képes, a lélek belső húrjainak csodálatos megpendítésével...
...Isten előtt a megtört lélek kedves: ez a gyógyulás és az újjászületés egyetlen útja...
„Egyedül csak ellened vétkeztem, ami színed előtt gonosz, olyat tettem. Te feddhetetlen vagy döntéseidben, és igazságos, amikor ítélsz.”
...a zene hallatán Zefirelli Názáreti Jézus-filmjének azt a jelenetét látom a lelki szemeim előtt, mikor a Mester meggyógyítja a leprást...
...aki a (lelki) mélységből felemeli tekintetét Jézusra...
...és Jézus ugyanolyan boldog örömmel fogja meg a betegségéből kigyógyult ember arcát, mint amennyire a leprás örül...
2. tétel: Ecce enim... / Íme én...
A tételt a bariton szólistamélységesen szelíd és meleg hangú, csodálatosan hömpölygő áriája indítja, amelybe a tétel végén a kórus – a tisztaság utáni vágy – egyre fokozódó, szinte az extázisig emelkedő zenei robbanásával kapcsolódik be, és végül megérkezik a nagy tonikához, ami ugyebár nem más, mint a hazatalálás – az Isten végtelen harmóniájának – földi füllel és szívvel hallható transzformációja. Miért van az, hogy a tonika hallatán mindig harmóniát érez az ember a lelkében? Hát nagyon egyszerű a válasz: minden rezgés – és emiatt – ahogy a zenenyugvópontra ér, ahogy kivirágzik a természet, ahogy felkel a Nap, ahogy kigyullad a Fény, ahogy az Ölelésben önmagunkkal találkozunk, mind-mind az Istenről szól, aki ezekkel, az ember számára is felfogható jelekkel akarja érzékeltetni teremtényei számára az Ő végtelen harmóniáját. Egészen egyszerűen úgy, hogy az oktávok végtelen ismétlődésében, mi a földi érzékszerveinkkel felfogható frekvenciákon rezonálunk rá a végtelen isteni felhangokra.
„Íme, én bűnben születtem, anyám már vétekben fogant engem. Te pedig a szívben élő hűséget kedveled, és kinyilatkoztattad nekem bölcsességed titkait. Hints meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg, és fehérebb leszek, mint a hó! Add, hogy vidámságot és örömet halljak, hadd örvendezzenek megtört csontjaim!”
...a szelíden, és mélységes bizalommal hömpölygő dallam hallatára...
...szinte az igaz szerelem érzése gyúl fel bennem...
...ahogy az emberi lélek vágyik a másik felére, hogy egységes egésszé olvadjon egybe vele...
...és megérint az agapé-szintű tiszta szerelem semmihez sem hasonlítható vágya...
...és én is együtt esedezem a zsoltárossal és a zeneszerzővel – hűséges szívvel az Urunkhoz – tisztaságért, vidámságért és örömért...
A bűnbocsánatért esedező halk szerelmi vallomás – a kórus belépésével – extázisig fokozódó – szinte ellenállhatatlan sodrású vággyá tornyosul…
„Fordítsd el bűneimtől arcodat, és töröld el minden vétkem.”
...ami végül a beteljesedésben találja meg önmagát a mennyei szerelem oltárán...
...igen, az Isten szerelmes a teremtményeibe, és nekünk viszonoznunk kell azt...
3. tétel: Cor mundum crea... / Tiszta szívet teremts...
A tételt indító hegedű k mennyei magasságú hangja az angyali szférák zenéjét idézi fel a számomra, ahogy azt a bűnös zsoltáros a föld porában csúszva meghallja. A kórus pedig az angyalok karát hozza elém, ahogy szeretettel biztatják a bűnös lelket – van reménye. A zsoltáros fogadalmat tesz, hogy másoknak is megmutatja az üdvösség útját – az Ég és a Föld párbeszéde jellemzi az egész tételt.
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, új és erős lelket önts belém! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra az üdvösség örömét, a készséges lelkületet erősítsd bennem! A vétkeseknek megmutatom utadat, és a bűnösök hozzád térnek.”
...a zsoltárossal együtt én is kegyelemért könyörgök Urunkhoz a mennyei hangok hallatára...
...az angyalok édes hangú kórusa felel rá ...
és én tudom már, hogy mire van szükségem az üdvösséghez... tisztaszív, erős lélek, készséges lelkület...
...az angyalok egyre fokozó erejű biztatása nyomán én is érzem a hívást..., és megpróbálom az embertársaimnak megmutatni az én utamat…
...ezaz Ég és Föld párbeszéde bennem és mindannyiunkba.
4. tétel: Libera me / Ments meg
Ez a tétel a vonószenekarban felhangzó csatazenével kezdődik – amely az Isten és a Sátán angyalai között, az emberi lelkekért folyó harc zaját idézi fel. A gyermekkar üde hangja az Istent kérlelő angyalkák képét, a felnőtt kórus lelkesen lüktető éneke a bűn rabságából szabadulni akaró emberiséget vetíti elénk. Végül elcsendesedik a zaj – béke és szeretet borul a lelkekre – megismételve a zsoltáros előző tételbeli – bizalommal teli kérését a tiszta szív és erős lélek iránt.
„Ments meg a vérontástól, Isten, Istenem, szabadítóm, a bűnösök hozzád térnek. Istenem, dicséretedet hirdeti szavam. Én, szabadító Istenem! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, új és erős lelket önts belém!”
...a csatazenéről a Szent Mihály-ima jut az eszembe: „Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!...Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.”
...Ha bármit is ad az Úr, elfogadom és dicsőítem érte Őt, akkor az Ég és a Föld összeér. (Jézus átöleli a keresztet – Pasolini: Passió-film)
„...Az istenszeretőknek minden a javukra válik...” (Róm 8,28)
5. tétel: Domine, labia mea aperies... / Nyisd meg, Uram,ajkamat...
A mennyei kórus és az égi magasságokban megszólaló hegedűk hangja mintha előénekelné a zsoltáros számára, mit is kell kérnie az Urától. (Nyisd meg, Uram, ajkamat...) A zsoltáros pedig ráébred, hogy a számára az Úr dicsérete az igaz út a megdicsőüléshez, és a most már földi hangmagaságban megszólaló felnőtt kórus is támogatja őt ebben. Az újra megszólaló angyali gyermekkar ajkán pedig felhangzik az Egyház ősi dicsérete: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
„Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam! Hiszen te a véres áldozatot nem kedveled, ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen. Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet. Jóságodban, Uram, tégy jót Sionnal, építsd fel újra Jeruzsálem falait! Akkor majd neked tetsző áldozatot hoznak eléd, és oltárodon fiatal tulkokat áldoznak.”
„Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.”
...a megtört lélekről, a farizeusról és a vámszedőről szóló példabeszéd jön elém: (Lk 18, 13-14): „...A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”
...A dicsőítésre nem az Úrnak, hanem nekem van szükségem, hogy ez által is hozzá emeljem a lelkem...
...A remény édes hangjai teljes békét hoznak a szívembe, amit az angyali karok dala is megerősít...
6. tétel Vade in pace! – Menj békével!
A tételt indító, szinte sodró lendületű hangorkán már az Újszövetséggel érkező Krisztus eljövetelét idézi fel: igenis van bűnbocsánat, van remény és van béke! A zárótételben váltakozva szólal meg a gyermekkar és a felnőtt kar, egymásnak felelgetve: győzött az irgalom: az Ég és a Föld egyesült!
„Megbocsáttattak bűneid, eredj, és ne vétkezz többé! Menj békével!”
...A győzelem boldog mámora tölti el a szívemet a himnikus zengésű dallamörvények hallatán...
...Igen, a mi Urunk eljött közénk, hogy megmutassa milyennek képzelte el az Atya az Embert, akit a saját képére és hasonlatosságára teremtett. És itt van velünk a világ végezetéig – a szívünkben!
...Megbocsátja bűneiket és békét önt a szívünkbe a további útra!
Néhány szó a mű stílusáról
Szeretném felidézni a kedves Olvasóban, hogy mit is mond a szerző művének stílusjegyeiről: „...művemre hatott a gregorián, a korai többszólamúság, a későreneszánsz (elsősorban Gesualdo), a korabarokk (elsősorban Monteverdi), a romantika különös akkordmenetei, a maiak közül pedig leginkább Arvo Pärt és a rockzene. De csak „párolva...” (...) Számtalan korstílus és műfaj hatását igyekeztem egységessé „összegyúrni.” Fellelhető benn a gregorián, a középkori korai többszólamúság, a gesualdo-i későreneszánsz, a szenvedélyes korabarokk, valamint a kortárs stílusok hatása egyaránt, mindezek nem tételekre bontva, hanem inkább az egyes tételeken belül, egyes zenei gesztusok, vagy jellegzetes harmóniamenetek formájában.” Nos, ez a fent leírt törekvés olyan csodálatos egységbe állt össze a műben, amit nem is lehetne másképp elképzelni. Ennek a műnek a zene segítségével valamennyi kor emberének lelki rezdüléseit tartalmaznia kellett, így vált tökéletes alkotássá – az Úr elképzelése szerint is. Mert szent meggyőződésem, hogy ezek a dallamok, ritmusok, zenei formák csak eszközök – maga a mű sugalmazott evangélium – az Úr üzenete Vedres Csaba lelkén keresztül, aki alázatos szívvel és nagy kitartással követte a hívó szót – miserere, miserere... Szinte sugárzik a műből, hogy a szerző nem önmagát, hanem Istent akarja zenei hangokba öntve megszólaltatni.
Valamikor az 1990-es évek közepén vezettem Budapesten a Harmónia Gyógyító Zenei Klubot. Egyik kedves vendégem mondta: a zene az Isten nyelve. Szavak nélkül – minden ember lelkében képes ugyanazt az érzést, gondolatot felszínre hozni – attól függetlenül, hogy az illető milyen nyelven beszél. Ugye a földi hangokat nem halló Beethoven Holdfény-szonátáját vagy az Örömódáját senkinek sem kell elmagyarázni... hogyan tudta ezeket a műveket megalkotni? A szívével hallotta, amit az Úr mondani akar, mert az Ő hangja csak így hallható!
Dr. Bozsai Gábor
(Megjelent: Parlando, 2016/6. – részlet)