Borka Zsolt: Őrizd a lépteimet
Végre! – dobbant a szívem, amikor megtudtam, hogy Borka Zsolt, a műfaj nagy öregjeként számon tartott Sillye Jenő zenekarának tagja saját szólólemezt jelentet meg. Végre! – csettintettem a borítóra pillantva, hiszen a sokak számára ismeretlen számcímek igazi újdonságot ígértek. Végre! – nyugtáztam elégedetten, mikor a korong első hangjai felcsendültek, mert már biztos voltam benne, hogy Borka Zsolt Őrizd a lépteimet című 1999-es albuma kiemelkedő munka.
Kiemelkedő, hiszen többszörös meglepetéssel indít: sápatag beatzenei panelek helyett feszes hardrock dörren, cukormázas örömhír-hirdetés helyett maró kétségek csapnak arcon. A kezdő Hol vagy, Istenem? fényében újra kellett értékelnem Borka Zsolt zeneszerzői teljesítményéről alkotott véleményemet, hiszen ez a jól eltalált, lendületes zsoltárfeldolgozás gyökeresen más irányba mutat, mint a Sillye Jenő dalai közé simuló egyszerűbb Borka-szerzemények, valamint a szintén zseniális, ám inkább a klasszikus kórusirodalommal kacérkodó Latin mise. Az ezután következő Fájdalom-litánia – melynek sorait Kárpáti Tünde, a már említett Latin mise szövegírója szerezte – tovább húz minket az örvénybe, ám olyan ez a tökéletes stílusérzékkel előadott (és egy szenzációs herfli-szólóval színesített) blues, mint egy tisztító vihar: szenvedélyes szókimondásával a zsoltárost idézi, s a remélhető megnyugvást az utolsó hangok elnémultával beálló csöndre bízza. A Valahol hangulatváltást hoz, a felgyülemlett indulatok leülepedésével lírai elmélkedést illusztrál az eddigiekhez képest nyugodtabb, ám továbbra is magas színvonalú muzsika. Ezután újabb, ezúttal vidám, könnyed zsoltárfeldolgozást kapunk Zarándok ének címmel, majd egy jazzes beütésű dicsőítő dalt (Jöjj, és énekelj). Az album címadó száma a szerző bevallása szerint ars poetica, s az Őrizd a lépteimet egy szál gitárral is kísérhető dallamaira és katartikus szövegére méltán lehet büszke Borka Zsolt.
A lemez második felét indító Repülj az álmaidért pedig akár Demjén Ferenc egyik nemrég előkerült régi száma is lehetne – nagy dicséretnek szánom ezt, hiszen Demjén és szerzőtársai valaha igazi mesterei voltak a lendületes, pozitív érzéseket sugárzó rocknóták írásának. A Könyörgés – újabb váltásként – a dalcsokor nemes fényű lírai vonulatát erősíti: megkapó, őszinte szöveg párosul ihlettel végigkomponált muzsikával, melynek különleges hullámzást ad a finomabb és erősebb hangvétel váltakozása. Igazi gyönyörűség Borka Zsolt Sztruhács Katával közös duettjét hallgatni, s közben újra és újra elálmélkodni a sablonokat ügyesen kikerülő, bújócskázó szólamokon. A csúcsok után két slágeresebb dal következik apró ötletekkel: a Te vagy az életünk nyíltan tanúságot tevő húsvéti örömdal, a Zúgó szél pünkösdi lendületébe pedig Sillye Jenő éneke is besegít. A mindössze 40 percnyi albumot záró A felső fény című dal méltó módon kerekíti felfelé az amúgy sem alacsony színvonalat, s csak a borító szövegeibe pillantva vesszük észre, hogy a képes beszédű verssorok Weöres Sándor tollából származnak.
„Semmi sem örök, de semmi sem vész el mindabból, ami mi vagyunk. Mert ilyen az ember. A búskomorság és a szünet nélküli gnosztikus vigyor egyként elriasztanak. Mert valahol a kettő között egyensúlyozunk, de mégis, vagy talán éppen ezért boldogan.” – olvasom a borítón. Borka Zsolt lemeze szédítő mélységeket és eksztatikus magasságokat megjárva egyensúlyoz virtuózan lelki tájainkon, szelíden szólítgatva bennünk a Mindenhatót. Az album – nem túlzok – messze kiemelkedik a műfaj eddigi produkciói közül, állja a versenyt a kortárs világi rockzene minőségével. S azt a szívmelengető többletet, amit mi értünk, mások remélhetőleg megsejtenek, válogatás nélkül nyújtja át mindenkinek.
(Borka Zsolt: Őrizd a lépteimet, 40 perc, Docete et educate, 1999)