Sillye Jenő – Kovács Gábor: Szonettkoszorú
„Szörnyű kalandra ragadva / jöttél, égi nomád: / vad fogait kimutatta, / így fogadott a világ…” Jézus Krisztus szenvedéstörténete a kereszténységre épülő európai kultúrában sok művészt megérintett a különböző korokban. A Titok, hogy hogyan képes valaki egy előre kinyilvánított, másokért fölajánlott kínkeservekkel teli halált átélni: tán mindannyiunkat izgatott már.
A mű, amiről ezúttal írok, a keresztút parafrázisainak sorába illik. Egy csodaszép versciklusról van szó: Kovács Gábor papköltő a keresztút állomásaihoz írt egy-egy szonettjét fűzte egybe a kezdő- és végsorok segítségével, szigorú időmértékben írva a verseket. A forma már önmagában is bravúros, a tartalom nemkülönben: a ciklus az ismert jeleneteket költői átfogalmazásával újjászüli, művészi élményt nyújtva. Olvasása közben érezzük: a katarzis itt van a közelben.
Sillye Jenő dalai között különleges helyet foglalnak el a költői szövegre készült alkotások. Ezeknél érezni a zeneszerző igyekezetét, hogy az igényes, esztétikai élményt adó szövegeket megzenésítésével – dallamaival, ritmusaival – megközelítse. Így szép, néhol kiemelkedő dalok születnek. Az 1983-ban írt Szonettkoszorúban szerencsésen találkozik a költői mélységű, többértelmű szöveg a megragadó dallamossággal, zenei kifejezőerővel. A mindössze félórányi hosszúságú – s itt meghallgatható – műben tüneményes szépséggel váltakoznak a zenei témák és a hangulatok, formailag is követve a versciklus sorainak ismétlődéseit. Jenőnek itt sikerül összeszedett zenei formába önteni ötleteit, s az egész annyira egységes, hogy az a benyomásunk, mintha a szöveg és a dallam ugyanazon személytől származna. Míg a méltán népszerű, 1977-ben született Keresztút rövid karakterdarabok sorozata, s így templomi használata nem okoz problémát, a Szonettkoszorú – már-már a beatzene műfajának határait feszegető – egységes kantátája kevesek által ismert különleges kincs.
A hivatalosan soha ki nem adott Szonettkoszorú dalciklus – bármennyire is meglepőnek tűnik – drámai darab. A megváltást megelőző krisztusi szenvedés drámája, szélesebb értelemben az emberi sors tragikumának drámája. A szerény kifejezőeszközök (gitárok, énekhang, néhány hangszer) ellenére – vagy talán éppen ezért – hihetetlen megjelenítőerővel idézi föl a Megváltó szenvedéseit, gondolatai újabb elmélkedések kiindulópontjai lehetnek bennünk. Hallgatása közben érezzük: Krisztus itt van a közelben. De ez még csak az első lépcsőfok. Ezt a zenét nem hallgatni, hanem átélni kell. Ha így teszünk, Krisztus nemcsak a közelünkben lesz: bennünk is megszületik, s mi is a Titok részeseivé válunk.
(Sillye Jenő – Kovács Gábor: Szonettkoszorú, 28 perc, amatőr felvétel, 1983)