Sillye Jenő – Kovács Gábor: Kristályóriás
Zenei eszmélésemre nagy hatással volt, amikor a klasszikus zene remekművei mellett a 90-es évek elején egyszerre került a kezembe az István, a király és a Kristályóriás lemeze. Előbbi jól körülhatárolható karaktereivel, világos alapszituációjával és közvetlen hatásmechanizmusú, lényegretörő zenéjével azonnal elvarázsolt. A Kristályóriás nehezebb diónak tűnt, mely csak évekkel később talált utat hozzám. Azóta rájöttem, Sillye Jenő és Kovács Gábor húsvéti oratóriuma bizonyos szempontból a szélesebb értelemben vett műfaj egyik legkiemelkedőbb alkotása – beszéljünk akár dramatizált világi rockzenéről vagy vallásos ihletésű beatmuzsikáról.
Mielőtt azonban kifejteném, mi is ez a „bizonyos szempont”, néhány szót kell ejtenem a mű keletkezéstörténetéről. A Kristályóriás ugyanis kétféle formában ismert: az 1984-es, hivatalos kiadású hanglemez 42 percnyi zenéje mellett ismeretes egy bővített változat, melyben az előbbieket rövid színpadi jelenetek, valamint további, a Sillye-Kovács korszak kezdetén, 1976-78-ban született dalok egészítik ki. A helyzetet bonyolítja, hogy a két verzió közös tételeinek sorrendje és keletkezési ideje is különbözik. Mindazonáltal a Kristályóriás a hanglemez-verzióval érett igazán fontos darabbá, így én ezt tekintem az autentikus változatnak, mégpedig a következők miatt. Az Ecclesia-Hungaroton hanglemezén hallható zenei anyag ugyanis a maga formai tömörségével valóban egy oratórium képét rajzolja ki a hallgató előtt, ellentétben a bővebb változattal, melynek változatosabban megformált tételei daljátékká lazítják a művet.
A Kristályóriás a szerző életművében is különleges helyet foglal el: a jórészt ekkoriban keletkezett oratorikus művek között is feltűnő, hogy a húsvéti oratórium szinte teljesen híján van Sillye Jenő fülbemászó dallamokra épülő, érzelmes (de nem érzelgős) stílusának. A művet hallgatva egészen meglepő, noha a témához pompásan illeszkedő a zenei megformálás szikársága, a szűk ambitusú dallamok, a korlátozott harmónia-készlet és az eszköztelen, a csend imádságra-hangoló hatását is felhasználó hangszerelés. A Kristályóriás egészének hangulatát egyaránt jellemzi a komor, meditatív borongás (Nincs, nincs, Éjszaka), a visszafogott, opálos fényű izzás (Hajnali fények, Kezemben tartom a Napot, A Hajnal), és még a feltámadás túláradó örömét is valamilyen megfoghatatlanul finom melankolikusság hatja át. Ez utóbbira legszebb bizonyíték a mű Nyitányának legelején felhangzó lírai, ellen-dallamokkal felépített muzsika, melyet később – figyelemreméltó formai megoldásként – még egyetlen egyszer hallunk: a találkozáskor, amikor a Feltámadott első szavait Mária Magdolnához intézi.
S ha már nagyforma: az egymással első hallásra kevés zenei rokonságot mutató tételeket egyrészről a többé-kevésbé azonos főhangnem (e-moll/E-dúr, illetve d-moll/D-dúr), másrészről pedig egy szokatlan szervezőerő formálja egységgé. Az elsőként a Nyitány második és ötödik részeként, majd a műben először – és hangsúlyosan – a Nincs, nincs tételében hallható 3/4-es, kissé szaggatott szövegmondású zenei anyag a lelki éjszaka egyfajta metaforájaként uralkodik el a mű első felén. S ahogy közeledik a hajnal, úgy bukkan föl mind ritkábban (legutoljára épp a találkozás előtt). A Kristályóriást azonban minden zenei értékén túl elsősorban szövegkönyve emeli igazi lelki élményt adó darabbá. Kovács Gábornak a hagyomány forrásaiból is merítő, mégis egységes szövege bámulatos természetességgel gyúrja egybe a bibliai ihletettséget, a teológiai gondolkodásmódot és a merész, intenzív jelképiséget.
Sillye Jenő és Kovács Gábor húsvéti oratóriuma természetesen nem makulátlan alkotás, elég csak az itt-ott előforduló prozódiai hibákra vagy a korabeli körülmények engedte felvétel kisebb-nagyobb hiányosságaira utalni. A Kristályóriás azonban a húsvéti misztérium átimádkozásának és a műfaj első hivatalos kiadványának rangjára egyaránt méltó.
(Sillye Jenő – Kovács Gábor: Kristályóriás – Húsvéti oratórium, 42 perc, Ecclesia–Hungaroton, 1984)