Eucharist: Minden mindenben / Mane nobiscum
Az alkotóerő kifáradásáról tanúskodó legutolsó album (Szüless meg bennem!, 2006) és a koncertek megritkulása már jelezte, változás készül a Gável testvérek zenei szolgálatában. A 2008 pünkösdjén a zenekar honlapján közölt szöveg (majd egy kottakiadvány előszava) pedig már félreérthetetlenül utalt arra, hogy a névváltozás egyben lelki megújulást takar. A vallomás sorai Jézusnak újra, ezúttal maradéktalanul átadott életről és szolgálatról szóltak. Ritkább lemeztermésre és kevesebb nagykoncertre számíthattunk tehát az ezentúl Eucharist néven továbbmuzsikáló Gável testvérektől, akik időközben azért megírták a 2008-as Magyar Sydney himnuszát, majd év végén egy fél órás akusztikus mini-albummal jelentkeztek Mane nobiscum címmel. A már akkor tervezett nagylemez, a Minden mindenben végül két évvel később, 2010-ben jelent meg.
Közhelynek hangzik, tudom, de igaz: mindkét kiadványt elsősorban a rajtuk szereplő új dalok teszik erőssé. S ezek a dalok hosszabb idő után végre éppen akkorák, amekkoráknak lenniük kell, mind zenéjükben, mind hangszerelésükben. Gávelék megtartották a néhány éve kialakított, kissé az amerikai dicsőítő zenékre hajazó hangvételüket, ám ahelyett, hogy a dalokat külön-külön elhelyezték volna egy-egy stílus keretein belül, a letisztultságot választották. Az akusztikus Mane nobiscum esetében ez nem meglepő, hiszen ízlésesen hangzó akusztikus gitárokat, itt-ott vokált, perkát, valamint a záródalban vonóskart hallunk, a rockzenei felállással elkészített Minden mindenben-nél viszont annál inkább: a tíz feljátszott nótából összesen csupán háromban hallható valamilyen gitárszóló, s az elő- és utójátékokat is igyekeztek a lehető legrövidebbre fogni. A hangszerelés azért tartogat néhány meglepetést a vájtfülűeknek, ám a rockzenére jellemző nagy dinamikai kontrasztok hiányoznak. A két lemez összesen hat dalon osztozik, melyek közül zeneileg a Szeretlek talán a legsikerültebb: a ritmusos kísérethez és a könnyen megjegyezhető, ugyanakkor ötletes dallamhoz személyes, bibliai képeket hozó szöveg társul. Az énekek szövegvilágára amúgy is jellemző a felfokozott személyesség, és örvendetes, hogy a verssorok nyelvtana és prozódiája is rendben van. A korábbi albumok fényében azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy a dalok ezúttal jól eltalált tempóban szólnak (enyhe vontatottság csak a Gyógyíts meg! és az Örökké szent énekeknél érezhető), illetve az albumzárás (Irgalom Istene) ezúttal is érzelmes, ám korántsem hatásvadász. A nagylemezről végül lemaradt Mane nobiscum latin szövegével és repetitív, taizéi zenére emlékeztető formálásával különleges darabja a repertoárnak, az eddigi szokások szerint minden Gável-lemezre felkerülő „bulizós sláger” aktuális változata (a címadó Minden mindenben) azonban talán most sikerült a legkevésbé. Az intenzív megtérés-élményről hitelesen tanúskodó dalok harmóniavilága sajnos kissé egysíkú (feltűnően gyakran találkozunk a különböző hangnemekben előadott G – D/Fis – Em – C akkordmenet variációival), illetve néhány dallam helyenként erősen emlékeztet korábbi klasszikusokra. A műfajban ritka és szép gesztus ugyanakkor, hogy a 2010-es album dalai mellé multimédiás mellékletet is kapunk: megnézhetjük az Örökké szent videóklipjét, valamint akkordos szövegkönyvet és fogástáblázatot is böngészhetünk.
A Gável testvérek tizenöt éves pályafutásuk során sok sikeren és törésen mentek keresztül. Úgy is fogalmazhatunk, végigjárták az utat a nagy koncerttermekbe és vissza. Úgy tűnik, most teljesen rábízták magukat a Szentlélek vezetésére, s ez – e két album zenéje is bizonyíték rá – nagyon bíztató.
(Eucharist: Mane nobiscum, 29 perc, Múzik Bt., 2008)
(Eucharist: Minden mindenben, 44 perc, Magánkiadás, 2010)