Signum: Benne van múltunk, jövőnk
Nem vagyok híve keresztény közösségeink egyre növekvő elkülönülésének, miszerint létrehozzuk minden kulturális, társadalmi jelenség vagy intézmény „keresztény változatát”, majd otthonossá varázsolt mikrovilágunkban kényelmesen berendezkedve végleg elfeledkezünk az evangelizálásról. Örömmel üdvözlöm tehát a Signum együttes muzsikáját, mely kortárs köntösbe öltözteti Jézus üzenetét. S ráadásul igazi bulizene. Farsang idején kivált érdemes elővenni a fénykorát az ezredfordulón élő, ma már inaktív együttes három albumnyi életművét, melyből Benne van múltunk, jövőnk címmel 2012 karácsonyára jelent meg összefoglaló válogatás.
A „keresztény rezervátum-elméletre” ugyanis csattanós választ ad a korong 78 perce, hiszen az azon hallható dalok bátran, már-már szemtelen lazasággal merítenek napjaink rádióbarát pop-rockjának stílusárnyalataiból. A könnyed, fesztelen rock n’ rollt (Ha átmennél a városon, Ő az Úr) Fenyő Miklós, a country-beütést (Ne menj tovább!) az egykori Fonográf, a friss, üde beatdalokat (Keresed a Földön, Mit tennél?, Feltámadott, Tenni kell!) a hajdanvolt Illés, a finom lírát (Mindig csendben, Szenvedés) pedig akár a néhai Máté Péter is megirigyelhetné. Találunk ezen kívül nagyívű rockballadát (Igaz-e az álom?, Ne legyen álom, Reklámok), hangulatos blues-utánérzést (Glória!), fanyar funkyt (Ne engedd el a két kezem!) és karibi pezsgést is (Alleluja). Félreértés ne essék: dicséretnek szánom a vélhető hatások felsorolását, hiszen egyrészt a nagyoktól tanulni sosem szégyen, másrészt a jókedvű táncmuzsika funkciójának betöltéséhez nem várunk egyedi formanyelvbe csomagolt drámai mélységeket. A válogatásból kiemelkednek a 2004-ben utolsóként megjelent Hazatérés album szépen megformált dalai, melyek hangzásához most hozzáigazították a két korábbi, kazetta formájában megjelent lemez (Ne félj!, Jel vagy!) anyagát is, digitálisan felújítva a régi felvételeket. Keményebb műfajok felé nem merészkedik a Signum, bár az ügyesen építkező Miatyánk 2004 és a lendületes Benne van múltunk, jövőnk dallamai között itt-ott felbukkan a vérbeli rock ígérete. A teljesség jegyében természetesen nem maradhatott le a válogatásról a nagy sláger, az ifjúsági találkozóktól a templomokig sokhelyütt felhangzó Ne félj! sem. A Kindelmann Győző dalszerzői kiteljesedésének is tekinthető Signum szövegei között felesleges teológiai vagy mélylélektani töprengéseket kutatnunk, a Szent István Társulat munkatársaként dolgozó szerző a keresztény hithirdetők szemléletét magáévá téve frappáns, néhol kissé talán didaktikus, ám mindvégig közérthető sorokat költött fülbemászó dallamaihoz. S tulajdonképpen ez a Signum szándékának és sikerének titka: a kor nyelvén szólva minden kertelés nélkül tanúságot tenni Jézusról.
Volt egyszer egy zenekar, mely szerencsére nem képzelt magáról többet, mint ami, s zenéjével felszabadultan adta át Jézus örömét a keresztény módon szórakozni vágyóknak. A Signum együttes legendás volt felhőtlen vidámságot sugárzó koncertteljesítményéről, zenészeinek stílusbiztonsága imponáló volt, hiánya pedig bizonyítja, hétköznapi foglalatosságaink közben is dúdolható dalaira nagy-nagy szükség lenne még mindig. S hogy kitűnően lehet rájuk bulizni? Ez a bónusz.
(Signum: Benne van múltunk, jövőnk – Válogatás 10 év dalaiból, 78 perc, Szent István Társulat, 2012)