Helyes_Beat: Nincs más Isten
Hogy Jézus üzenete aktuális, azt tudjuk. De egyúttal trendi is? S ha nem, feltétlenül azzá kell-e tennünk, hogy eljusson a címzett(ek)hez? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben, miközben a Helyes_Beat zenekar Nincs más Isten című, idén megjelent bemutatkozó lemezét hallgattam. A megoldáshoz nem igazán jutottam közelebb, de ez nem az album hibája.
Mely album egyébként tisztes, sőt, invenciózus munka. Végy egy jó alapötletet, tartja a mondás, és együttesünk sem tett másként, amikor kitalálta, hogy első lemezére csupa angolszász dicsőítő éneket játszik fel, alaposan feldolgozott formában – s ez utóbbi szó szerint értendő. A kezdő taktusok ugyanis azonnal elárulják, hogy a Helyes_Beat ízig-vérig mai zenekarként műfajt ugrott: az immár negyven éves beatpanelek koptatása helyett alaposan frissített, manapság divatos ötletekkel turbózták fel az alapul vett dalokat. A samplerek, loopok sűrű szövete aztán két-három dal után ismerőssé válik, s ezzel párhuzamosan felfedezzük, hogy a csapat nagyon érzi az r n’ b-t, a soult, a jazzt és – legfőképpen – a funkyt. Előbbi műfajokat egy-egy momentum erejéig idézik meg, a funky azonban – karöltve laza bulihangulattal, XXI. századira hangolva – végig ott dübörög a dalok mögött, alapvető inspirációforrásként. S meg kell hagyni, néhány esetben kiválóan működik. Az együttes nem volt szívbajos akkor sem, ha akkordokat, dallamokat, netán dalszerkezetet kellett megváltoztatni, s radikális döntéseik többségében jót tettek az egyébként szűk harmónia- és dallamvilágban mozgó, homogén hangvételű eredetiknek.
A stíluskavalkád tehát garantált, s ez a műfaj hazai beathagyományaihoz szokott fülnek elsőre ugyan szokatlan, ám könnyen megszerethető. A Barátom lett az Úr például egészen diszkóig merészkedik, a Nincs más Isten-ben dubstep-betétre kapjuk fel a fejünket, a Lényed érint és Az Úr oly csodálatos új köntösükben a latin vonalat erősítik, az Irgalmad tengerében és az éteri Túl az égen túl pedig chillout-elemekkel kacérkodik. A Mi áldjuk őt az album egyik fénypontjaként fejbólogatós stadionrockot hoz, az Áldom szent neved hegedű-, illetve a Leteszem az életem zongoraszólója hallatán pedig elámulunk. Utóbbi dal amúgy is az egyik legügyesebben sikerült feldolgozás; ami azonban abszolút félrement, az Az Úr oly csodálatos adaptálása. Az Awesome God méltóságteljesen hömpölygő eredetijéből mindössze a refrén maradt hírmondónak (igaz, ezt különálló dalként is sokfelé játsszák), melynek fennkölt sodrását a felpörgetett latinpopos értelmezéssel teljesen lenullázta a csapat. Bosszankodni azonban csupán ezen, és néhány prozódiai hibán lehet (mely több esetben nem feltétlenül a zenekar hibája, inkább a már széles körben elterjedt magyar fordítások sutaságának tudható be), minden egyéb szempontból hibátlan a korong – ahogy a körítés is az igényes CD-kivitelezéssel, a korszerű promócióval vagy az élő facebook-oldallal.
A cikk elején említett dilemmámra persze ez az album önmagában nem ad választ – nem is adhat, különösen akkor, ha belegondolunk: tulajdonképpen a felhasznált stílusjegyek széleskörű térhódítása is csupán két évtizeddel frissebb a lassan negyvenéves beatpaneleknél. Az ízléses, friss popcsomagolás azonban arra utal, a Helyes_Beat komolyan átgondolta a problémát, és Jézus üzenetével olyanokat is meg szeretne szólítani, akik konvencionális megoldások helyett trendi, ám tartalmas zenére vágynak. A zenekar bemutatkozó albuma bíztató kísérlet ebbe az irányba.
(Helyes_Beat: Nincs más Isten, 42 perc, Godly Music, 2013)