Szilas Imre és a beatmisék
Szilas Imre 1967-ben és '68-ban született két beatmiséjének története jól ismert, s több, mint negyven év távlatából sokan a műfaj hazai indulását is e művek ősbemutatójához kötik. A szerző későbbi sorsáról, további műveiről a következő néhány írás lebbenti fel a fátylat.
*
MISSA ABONIENSIS – Harminc évvel a Teenager-mise után
A zuglói ház szobájának falán egy régi kép fénymásolata, erősen felnagyítva: fiúk gitárokkal, egyikük kissé hátrébb dobbal, a sorban az első fiú ujjai elektromos orgona billentyűin nyugszanak. A felvétel egy mára klasszikussá nemesedett stílusban a Zenith együttest ábrázolja. A kis szoba közepén ütött-kopott zongora, rajta szintetizátor, mellette kották. A padlón két gitárerősítő, az asztalon Cezar Franck orgonaműveinek vaskos kötete, a könyvespolc oldalán egy kamaszkéz által készített „ős-basszusgitár” lóg. A polc mellett, a Zenith-képpel szemközti falon kalligrafált betűkkel írott diploma: „Doctor of Philosophy in Sacred Music”. Ebben a szobában nőtt fel, ezen a zongorán tanult Szilas Imre, itt találkozunk, tizenhét évesen irt első beat-miséjének abonyi bemutatója után harminc évvel.
A „Mass Teenager” (Húsvéti Beatmise) 1967 fehérvasárnapján hangzott fel először, Abonyban. A bemutatót lelkesen támogatta – nem kevés kockázatot is vállalva ezzel – Zöldi Sándor, akkori abonyi káplán. Később Pécelen is bemutatták, majd egy év múlva húsvétvasárnap a budavári Mátyás-templomban is megszólalt a sokak által elsőnek tartott magyar beat-mise. (Talán a szerző maga sem tudta, hogy ugyanabban az időben a Szilas-miséhez hasonlóan klasszikus elemeket, orgonát és négyszólamú kórust használva, a budai Felső-Krisztina templomban is több beat-mise született.)
Szilas Imre életének meghatározó eleme a zene. Zenei általános iskolában tanult, énektanárára, Szabó Helgára ma is szívesen emlékszik. Az énekórákra néha be-bejött Kodály Zoltán, s az ő személyiségének kisugárzása, a magyar népzene motívumai alapvetően meghatározták Imre ízlésvilágát. Kisgyermek korától kezdve magától értetődő volt a számára, hogy muzsikus lesz. Énekelt a Rádió gyermekkórusában, zongorázni, hegedülni tanult, de templomba járó gyerekkent a legjobban az orgona hangja vonzotta. A „földön túli világot” jelenítette meg számára. Orgonistának jelentkezett a konzervatóriumba, de zeneszerzés szakra vették föl. A vallásos meghatározottság, a klasszikus muzsika, a magyar népzene, de leginkább az akkor elementáris hatású beat, a Beatles, a Byrds, a Kinks, az Animals zenéje, no meg egy barátjának, Széll Vincének az unszolása indította arra, hogy beat-mise írásába fogjon. A mise állandó részeit, a Szent Vagy Uram néhány húsvéti énekének szövegét és az Üdvözlégy Máriát dolgozta föl beat-dallamokkal és hangszerekre. 1968 Húsvétján a Mátyás-templomban a zenekar a Zenith volt, az énekkar a templom ifjúsági kórusa a frissen kinevezett karnagy, Tardy László vezetésével. Az érdeklődők nem fértek be a templomba, a Szentháromság tér is tele volt, főleg fiatalokkal.
Szilas Imre kávét készít a konyhában. Közben fütyörészik, a nyitott ajtón át Bach III. Brandenburgi versenyének dallama úszik be a szobába a Zenith-kép alatt. „Tudatosan használtam a kórust, az orgonát, a népzenei elemeket, de alapvetően a beat határozta meg a stílusomat” – mondja, amikor bejön a kávéval. És valahogy így maradt azóta is, orgonaművészként, karnagykent, zeneszerzőként, az egyházzene doktoraként sem távolodott el a rocktól, a beat-től. Érettségi, aztán a Zenith után a Pannónia, majd a Gemini következett, később afrikai és nyugat-európai vendégzenélés után egy félreértés, aminek következtében egyedül marad, minden nélkül, Münchenben. Szerette a kalandot, a kockázatot. Amerikában kötött ki, huszonegy éve Los Angeles mellett, Pasadenában él. Az első perctől kezdve templomi orgonistakent dolgozik, időközben orgonaművészi és zeneszerzői diplomát és doktorátust szerzett. Eddig a saját kórusa számára komponált darabokat, az új, „nagy” mű megírására ismét Széll Vince buzdította: „ünnepeljük meg új misével a harmincéves évfordulót!” Így született meg az Abonyi mise, amelyben a szerző a mise állandó részeit dolgozta fel latin nyelven, Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus-Benedictus és Agnus Dei tételekkel.
A Mátyás-templom kórusára tartva megállok egy pillanatra... Mintha egy fúga indulna éppen: „Genitum, non factum...” – szól a tenor. Aztán a többi szólam, végül az orgona. De hol a beat? Éppen fölérek, amikor basszusgitáron szólal meg a fúga-motívum, majd beszáll a dob is. Ez az Abonyi mise. A karmesteri pulpituson Tardy László, körülötte az énekkar. Az orgona játékasztalánál Szilas Imre, mögötte a doboknál Bardóczy Gyula és Lombosi András (a régi dobost, Bata Andrást nem sikerült felkutatni), basszusgitározik Ulmann Ottó, szólógitáron játszik Kékes Zoltán. Széll Vince magnófelvételt készít, miközben a fúgadallam hömpölygő folyóvá olvad össze: „Et resurrexit tertia die...”
Ez valami más. Szólnak a gitárok és a dob, ez mégis jóval több annál, hogy egy tizenhét eves ifjú valami mást akar. Bár az is jó volt, egyes tételeit, különösen az Üdvözlégy Máriát azóta is éneklik. A negyedik X-et taposó zenészek is jobban vonzódnak a Teenager-miséhez, nem könnyű nekik a műfajok határán ide-oda járkálni. „Az asszociációim Bachtól származnak, de – mint az egész generációm – át vagyok itatva a rockkal. Ez elől nem lehet, és nem is akarok kitérni” – mondja Szilas Imre. És szól az Abonyi mise, a gótikus ívek alatt ismerősnek tetszenek az archaizáló dallamok, a Bach-reminiszcenciák. Az énekesek láthatóan élvezik, a zenészek derekasan küzdenek. Az orgona Szilas Imre ujjai alatt kísérletet tesz arra, hogy a „földön túli világhoz” emelje a szívünket. Úgy tűnik, sikerrel.
A Teenager-mise és az Abonyi mise szerzője ismeri az Egyház tanítását a liturgikus zenéről. Tudja azt is, hogy ez örök vita tárgya, bár ő nem vitatkozni akar. Mert „nem a zene az igazán fontos, hanem az, hogy az ember Istent dicsőítse általa”. Egy öreg néger asszony kérdezte Amerikában: „Tán csak az ördögnek lehetnek jó dallamai?” Szilas Imre is azt igyekszik bizonyítani: nem!
Szikora József
Megjelent: Új Ember, 1997. április 27.
*
A harmincéves évfordulóra írt Abonyi mise bemutatójáról tudósító riport után pedig következzék egy zenei elemzés Gyorgyovich Miklós tollából (pdf-ben is elérhető).
*
Abonyi mise – Az öröm zenéje
Gyerekkorom karácsonyainak hangulatát általában valamilyen zene határozta meg, melyet az adott évben szentestén hallgattunk meg először. Még meghatározóbb élményekké váltak azok a kórusszereplések, melyekre olyan szívesen gondolok vissza azóta is. Ilyen volt a beat-mise előadása harminc éve húsvétkor, de ilyen hangulatos az idei is az ugyancsak Szilas Imre komponálta Abonyi mise kapcsán, melyet együtt énekeltünk a Mátyás-templom alkalmi kórusában (vezényelte Tardy László) az Úr nagyobb dicsőségére feleségemmel, fiammal. Leányaink pedig együtt hallgatták a templom hajójában többszázad magukkal azon az örömünnepen, amelyet mindannyiunknak jelentett a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, majd a budavári Nagyboldogasszony-templomban bemutatott szentmise. Együtt volt a szélesebb körű rokonság, ott a környékünk ismerősei, ott a Krisztust követők közössége, az egyház. Ha mások is úgy rezonáltak e zene hangjaira, mint mi, közös élményünkké lett az öröm. Tudom, minden misében az Eucharisztiát ünnepeljük, de nem mindig ilyen széles jókedvvel, mint idén húsvétkor (és azóta számos helyen, ahol felcsendült ez a zene).
Ez a misekompozíció az öröm zenéje, helyenként az eksztatikus örömé. Olyan zenemű születésének lehetünk tanúi és bábái, mely hasonló népszerűségre tehet szert, mint egykor a Missa Luba, a maga elementaritásával, avagy a Kreol mise, mely hasonlóan hosszú és igényes zene. (Az Abonyi mise tételeinek elhangzási ideje mintegy 40-45 perc.) Szilas Imre miséje szövegében és felépítésében teljesen hagyományos: öttételes, mint a legtöbb, nyelve latin, így bárhol megértési nehézség nélkül előadható a világegyházban.
Néhány szó a műről
A Kyrie-tétel gyönyörű és meglehetősen bonyolult fuga, mely háromszor indul el, ahogyan a szöveg kívánja: Kyrie – Christe – Kyrie. Az emberi hang dominál mindvégig, és sóhajt az Égig az Úr irgalmát kérve.
A Glória elején ismételten lefutó hárfaszerű hangok mintha a tömjénezés mozdulatát s a bodorodó füstfelhő szállongását utánoznák a zene nyelvén. Majd a kórus a népvándorlások korának zenéjét idéző kvartpárhuzamban énekli markáns dallamát, melyet a szintetizátor igencsak mai hangzású effektusai váltanak. A két hangzásvilág ötvözése remekül sikerült. Olykor a díszítésben a román népzenéből is ismert négy egymást követő nagyszekund lépés (tritonus) jelentkezik. A kórus hangzása a tételben olykor musicalre emlékeztet a recitatívók miatt.
A Credo alapjában véve jazzmuzsika. A swing stílusban megírt zene a teremtő Isten játékos jókedvét mutatja meg, azt az örömöt, mely a boldog Istent jellemzi. Ám ennek a könnyedségnek egyszerre vége szakad, és impresszionista képként jelenik meg előttünk néhány esemény. Kristálytiszta, egyszerű altszóló tesz hitet Jézus Krisztus megtestesülésének titka mellett. Majd a méltóságteljes zene lefelé lépkedő hangok által jeleníti meg Jézus kereszthalálát. Az orgonán olyan egyre nagyobb feszültséggel teli akkordok szólalnak meg, melyek jelenlévővé teszik Krisztus agonizálását, haláltusáját. Azután pedig, ahogyan Jézus feltámad, feltámad a zene is, kicsattan a jókedvtől, még vidámabb, mint a tétel elején. Ez a jókedv kíséri végig, s koronázza egy hatalmas ÁMEN.
A Sanctus magasról indul, s szárnyal, mint az angyalok éneke. Jellegzetesen magyar dallam ez. (A dicsőítés rövid dallamívében négy kvartlépés hallható, kodályi reminiszcenciákat ébresztve.) A tétel mindvégig erőteljes hangzású, melyben a zenekar mintegy párbeszédet folytat a kórussal. A Benedictus finom szoprán-tenorszólóval, kettőssel indul, s hosszasan, fényesen oldódik a hozsannázásban. A tétel érdekessége egy zenekari ostinato, mely ír dudanótára emlékeztet.
Számomra mégis az Agnus Dei a legizgalmasabb zene, melynek kórusában újra megjelenik a kvint- és kvartpárhuzam. Ebben a tételben mintha a zenekar evilági darabossága birkózna egyfajta, a transzcendensre nyitott emberhanggal. Mintha a föld hangjai szólalnának meg a zenekarban, s a menny felé vágyakozó ember éneke csendülne fel a sokszor ismételt miserere-ben, dona nobis pacem-ben.
Szilas Imre
Kaliforniában élő szerző, orgonista és gyakorló karnagy, aki kiválóan ismeri mind hangszerét, mind pedig az egyházi liturgiát (doktorátust szerzett szakrális zenéből). Pontosabban, mint egykori beatzenész ugyanolyan jól bánik a szintetizátorral is, mint a hagyományos orgonával. A mise próbáin legalább két művet ismertem meg számtalan variációban. Az egyik a hagyományos orgonával kísért változat, mely teljes harmóniában állt a több tételt meghatározó fugákkal, s egészséges aláfestést nyújtott a többi tételhez is. A másik a szintetizátorral kísért változat, mely igen érdekes színek felvillantására adott alkalmat a szerző-előadónak. Ha CD-re vennék a misét, zavarban volnék, melyiket is javasoljam, mert mindkettő alapjában véve szép, és méltó is arra, hogy megörökítsék.
Aki ismeri Szilas Imrét, tudja, miért jegyeztem meg, hogy számtalan variációban hallottam művét. Valamikor Rácz Aladár tréfálta meg az ifjú Sztravinszkijt azzal, hogy olyan ritmusokat rögtönzött cimbalmon, melyeket a híres zeneszerző képtelen volt lejegyezni. Nos, hasonló virtuozitású a maga hangszerén Szilas Imre. Számtalan változatot hallhattunk tőle a próbákon és az előadások alkalmával, közöttük számos „alig lejegyezhetőt” is. A szerző soha nem játszotta kétszer ugyanúgy művét: élt a kadenciának, improvizációnak hagyott helyek adta lehetőségekkel. A sorozatos improvizációktól még élőbb, még szeretni valóbb ez a zene.
Örömünket tette még teljesebbé a Mátyás-templombeli mise végén a Szilas Imre előadásában felhangzó kivonulási orgonaszó. Orgonaművészünk ezúttal John Bull, 16-17. századi angol zeneszerző virtuóz kompozícióját, egy rondót adott elő, melyben az igen hangulatos közjátékokat háromszor öleli körül egy ugrálós ritmusú vidám zene, talán angol tánc.
A zenekar tagjai
a zeneszerző-orgonista egykori zenész társai, akik félszavakból megértik egymást. Mind Ullmann Ottó basszusgitárjátéka, mind pedig a dobokat kezelő Lombosi András, de a szólógitáros Kékes Zoltán és a szólóénekes Rápolti Árpád is megérdemlik, hogy név szerint megemlítsük őket. Együttműködésük, harmonikus együttzenélésük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a zene ilyen hirtelen átütő sikert hozzon.
Nem tartozik szervesen a miséhez, de szólni kell arról a magyarul énekelt Miatyánkról, melyet barátjának, Széll M. Vincének ajánlott Szilas Imre. Ez a rövid mű megkapóan erőteljes, magyaros hangzású. A Kodály által is előszeretettel használt kvartlépések és rubato előadásmód jellemzik a dallamot, adják meg karakterét. Orgonakísérettel előadva nagyon szép, a maga nemében valóságos kis remek.
Úgy vélem, ünnepeink öröme addig tart, ameddig képesek vagyunk az evangélium örömét magunkban hordozni és másokkal megosztani. Idén ez a megosztás sokunknak jól sikerült. Az Abonyi misének is része volt ebben. Felidézése örömünket ébren tartja és megsokszorozza.
Gyorgyovich Miklós
Megjelent: Távlatok / 35-36. – 1997. július, Kultúra és élet, 482. old.
*
Néhány további írás a témában:
- Honlapunk kritikája az Abonyi mise lemezfelvételéről
- Szilas Imre bemutatkozása a Virtuális Plébánián
- Gyorgyovich Miklós személyes visszaemlékezése.