Gryllus: Pál apostol (2011)
Nyíltan vallásos töltetű zenét a szocializmus Magyarországán – néhány kósza kivételtől, valamint a hatalom által ártalmatlannak ítélt klasszikus egyházzenei szcéna műveitől eltekintve – gyakorlatilag nem lehetett hivatalosan kiadni. Az élő előadások diktafon-felvételei, titkos pince-stúdiók termékei kézről kézre jártak az egykor szorongató, ma már izgalmassá szelídült illegalitásban, ám ez a hőskorszak legkorábban a rendszerváltozás környékén biztosan befejeződött. Az enyhülő légkört érzékelve tucatnyi szerző érzett nagy kedvet arra, hogy kortárs zenei művel fejezze ki sokak hitét, elég csupán a Tolcsvay-testvérek 1987-es Magyar miséjére, ennek párdarabjára, Illés Lajos Velünk az Isten-jére vagy mondjuk Vukán Györgynek II. János Pál magyarországi látogatásának alkalmából írt miséjére gondolni. A(z akkor még létező) lemezboltok polcain e kiadványok között ott pihent Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán 1991-ben kiadott Pál apostol című albuma is.
Az első kiadás mind felvételében (több hangszert szintetizátor helyettesített), mind kivitelében (tulajdonképpen kizárólag kazettán jelent meg a zenei anyag) meglehetősen puritán volt, mégis őriz valami varázslatot. Dalait hallgatva az akkori idők szelíd optimizmusa és korszak-újító boldog lendülete gyönyörűen rímel össze az apostol lángoló hitéről tanúskodó sorokkal, valamint az ősegyház üldözött-forrongó, ugyanakkor kegyelem-telített korával. A citera mint főhangszer, a sokszor keletiesnek ható dallamok, az eszköztelen énekbeszéd és az ízesen régies nyelvezetű versek összhatása egyedülálló élménnyé teszi a Gryllus-Sumonyi alkotópáros első bibliai ihletettségű együttműködését. De hat-e a varázs húsz év múltán is? A 2011-ben, Gryllus Dániel új társaival, Ferenczi Györggyel és a Rackajam együttessel újból felvett Pál apostolt hallgatva nehéz kapásból válaszolni. Az új változat külleme ugyanis nagyon csábító: az album köré igényes kivitelezésű interjúkötet készült, mely bőségesen dokumentálja az „ólemez” húsz éves útját alkotó, előadó és hallgató lelkében, valamint betekintést enged az „újlemez” készítésének munkálataiba is. S ha belehallgatunk a tisztelettel kezelt, ám finoman újrahangszerelt dalokba, nyomban észrevesszük: végre lélegeznek. Az akusztikus felvétel kellemesen szellős, csilingelően tiszta, a rossz emlékű műanyag-hangszíneknek nyoma sincs. Halmos Béla hegedülése a magyar népzenei hagyományok közelében tartja az anyagot, Ferencziék erősen amerikai gyökerű zenei stílusa (és hangszerelési megoldásai) viszont izgalmas irányba tolnák a produkciót, a citera vezető szerepe azonban megmarad, nem kell bizonytalan kimenetelű kísérletezéstől tartanunk. Egyetlen dalban születik új minőség a két zenei kultúra találkozásából: a római levél kissé keringősen ringó megzenésítése a Rackajam átformálása nyomán valójában egy ráérős tempóban mesélő country-balladává alakul, mely magába olvasztja az európai telepesek angolszász népzenéjét és e műfaj amerikai továbbfejlődésének eredményeit is.
A két album összehasonlításának azonban vannak az új változatra nézve kellemetlenebb vonatkozásai is. A friss korongon rögtön szembetűnik, hogy a szövegmondás türelmetlenebb, a tempók viszont ráérősebbek – Grylus Dániel mintha sietne, kísérőzenekara pedig mintha kissé lomhán bandukolna utána. Az eredeti album katartikus lezárása (Pál apostol imája) az új verzióban pedig majdhogynem csalódás: fokozatosan dúsuló hangszerelés, mozduló akkordok, orgona és felemelő gyermekkar helyett mindvégig a refréndallamot kvintbeölelő férfikar kántál, jórészt színtelenül.
Mindezzel együtt Gryllusék Pál apostol című albuma új köntösében is nagyon fontos alkotás maradt: miként a többek között közösségteremtő és egyházszervező munkájáról is emlékezetes Pál, egyszerre reprezentál egy korszakot és nyit meg egy másikat – miközben mindkettejük sorsában ott munkál a radikális megtérés égő élménye.
(Gryllus Dániel: Pál apostol – Utazás téren, időn és hangokon át, 53 perc, könyv: 240 oldal, Gryllus Kft.–Cartaphilus, 2011)